Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az al-Kaida finanszírozta a bali merényleteket

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet pénzelte az indonéziai Bali szigeten tavaly végrehajtott pokolgépes merényleteket egy bebörtönzött szélsőséges tanúvallomása szerint. A szóban forgó szélsőséges, Van Min Van Mat csütörtökön a 202 halálos áldozatot követelő terrormerényletek egyik fő gyanúsítottjának, Ali Ghufronnak a perében tett ilyen értelmű vallomást.


Dátum: 2003-07-31 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:38:04.490036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Van Mit Van Mat jelenleg malajziai börtönben ül terrorszervezetekhez fűződő kapcsolatai miatt; videotelefonon tette meg tanúvallomását.

A tanú közölte vallomásában, hogy a merényletek előtt 35 ezer dollárt adott át Thaiföld területén Ghufronnak az indonéziai terrormerényletek költségeire. A pénz külső forrásból származott - mondta, majd amikor az ügyész rákérdezett, hogy mit ért ezen, kijelentette: az al-Kaidát.

Vallomása az első támpont annak a hosszabb ideje közkeletű feltételezésnek a bizonyítására, hogy az al-Kaida finanszírozza a Jemaa Islamiya délkelet-ázsiai terrorcsoport merényleteit.

Túlnyomórészt külföldi, nyugati turisták vesztették életüket a múlt év októberében Bali szigetén, a diszkóklubok ellen végrehajtott robbantássorozatban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek