Pokorni Zoltán: a szabályokat utólag átírni nem lehet
Pokorni Zoltán szerint az MSZP egyetlen percig sem gondolta komolyan a miniszterek és miniszterjelöltek vitáját, csak show-t akart, színjátékot.
Dátum: 2002-03-21 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:53.350954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján - amelyen a délelőttre tervezett vita meghiúsulását elemezte - elmondta: nem tartja véletlennek, hogy Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt egy kora reggeli nyilatkozatában már érzékeltette, hogy a beszélgetéssorozat nem lesz problémamentes.
A politikus Medgyessy Péter "jövőbelátását" úgy értékelte: a kormányfőjelölt már akkor tudta, hogy a megszületett megállapodás ellenére "mit művelnek majd párttársai".
Pokorni Zoltán közölte, hogy a Fidesz a korrekt érdemi vitára továbbra is hajlandó, de "a mindent alulmúló veszekedéshez nem partner". Azt kérte, hogy a szocialisták péntek reggelig jelezzék szándékaikat.
A Millenáris Parkban, a vita tervezett helyszínén, ahol a Fidesz sajtótájékoztatója zajlott, az MSZP már lebontotta azt a színpadi hátteret, amelyben a nézeteltérést kiváltó plazmatévék voltak.
A sajtótájékoztatón kiosztották azt a jegyzőkönyvet, amelyet az MSZP és a Fidesz tárgyalódelegációjának tagjai a vitasorozat kapcsán szerda éjjel kézjegyükkel láttak el.
Pokorni Zoltán megfogalmazása szerint a megállapodás célja az volt, hogy a létrejött beszélgetéssorozattal összefüggésben kizárjanak minden zavaró körülményt.
- Kezünkben volt a tegnap éjjel aláírt megállapodás. Nem is pontosan értettük, hogy Medgyessy Péter ma reggel, amikor a külföldi újságíróknak tartott tájékoztatót, miért tesz olyan vészjósló kijelentéseket, hogy a miniszterjelölti vitával is lehetnek gondok - mondta a pártelnök.
Pokorni Zoltán - idézve Isépy Tamásnak, a Fidesz tárgyalódelegációja vezetőjének szavait - úgy fogalmazott: az MSZP csalni akart, megszegni az előre elkészült megállapodást. A Fidesz elnöke úgy gondolja, hogy nem jó, ha valaki meg akarja kerülni a szabályokat.
- Szívesen mérjük össze tudásunkat, erőinket a szocialista párt szakértőivel - szögezte le Pokorni Zoltán, megjegyezve ugyanakkor, hogy a szabályokat utólag átírni nem lehet.
A sajtótájékoztatón szintén jelen lévő Dávid Ibolya igazságügy-miniszter nyomatékosította: a délelőtt történtek miatt meghiúsult, hogy az emberek meghallgassák a józan érveket. A tárcavezető sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a vita elmaradt.
A délutánra tervezett vita helyszínére érkezett Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter is sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy kútba esett az eszmecseréje Vitányi Ivánnal, a szocialisták kijelölt szakértőjével.
Isépy Tamás kudarcot vallott vitapartnernek minősítette magát. Mint mondta, ő mindvégig tele volt optimizmussal. Hozzátette ugyanakkor, a szocialisták végül bebizonyították, hogy egy pakli magyar kártyában 32 cinkelt lap van.
Kitért arra is, hogy a délelőtti botrány után ő még mindig várta a helyszínen, hogy érkezzenek az MSZP-től az egyeztető partnerek, de kiderült, hogy a szocialisták már le is bontották a vitához felépített saját színpadi hátterüket.
Pokorni Zoltán szerint az MSZP a vita kapcsán nem járt el jóhiszeműen, hiszen - mint mondta - az egyeztetések alkalmával felvethették volna, hogy milyen hátteret akarnak, de nem tették.
A szerződés pontjaira hivatkozva a Fidesz elnöke közölte, hogy azokban mindent előre rögzítettek. - Nemcsak Medgyessy Péter, de árnyékkormányának tagjai, miniszterjelöltjei és szakértői is megfutamodnak a tisztességes vita elől - hangoztatta a Fidesz elnöke.
Végezetül sajnálatát fejezte ki, hogy az agresszivitás a kampányban már az utcákon is megjelent, utalva arra, hogy Bicskén tettleg bántalmazták az MDF kampánystábjának egyik tagját.