Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Balla: Mindenáron megvédjük a rezsicsökkentést

Átalakította és rendeletalkotási joggal ruházta fel az energiahivatalt csütörtöki, rendkívüli ülésén az Országgyűlés a rezsicsökkentéssel összefüggésben. A döntést megelőző napirend előtti felszólalásoknak is a rezsicsökkentés volt a témája.


Dátum: 2013-03-14 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:52:42.637087, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes Balla György szintén az MSZP-t bírálta, amiért az áfacsökkentés ügyében kezdeményezett szocialista aláírásgyűjtést "véletlenül" éppen három nappal azután indították, hogy a Fidesz a rezsicsökkentés ügyében összefogásra kérte az embereket. Feltételezés, hogy újra nem az emberek, hanem az MSZP pártérdekei kívánják ezt az aláírásgyűjtést - jegyezte meg.

A kormánypárti képviselő szerint a rezsi és az áfa csökkentése között az a különbség, hogy míg az egyik megvalósult, addig a másik csak üres szocialista ígéret. Hangsúlyozta azt is: "az embereknek nem arra van szükségük, hogy az áfa csökkenjen, hanem arra, hogy az ár, az emberek nem áfát, hanem árat fizetnek".

Feltette a kérdést, hogy a "Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy trimuvirátus" mit tett a rezsicsökkentés ügyében eddig, és hol voltak, amikor hétfőn a miniszterelnök erről beszélt az Országgyűlésben. Hozzátette: "Gyurcsány Ferenc és társasága" egy lepedő alá rejtette magát és "onnan visongott", Mesterházy Attila itt sem volt, az LMP "dezertőr része", "Bajnai parlamenti csatlósa" pedig "neveletlen gyerekként mindenféle irkafirkákkal rohangált" a parlamentben.

Fónagy János azt mondta, az elmúlt évtizedekben nem volt példa a rezsicsökkentésre, ezért ennek technikai végrehajtása és politikai része érzelmeket indukál, szükségszerűen hullámokat vet belföldön és a külföldön egyaránt. Kijelentette: a kormánynak volt, van és lesz ereje arra, hogy a rezsicsökkentéshez szükséges kormányzati intézkedéseket meghozza, ugyanakkor a magyar Országgyűlés és az emberek támogatására van szükség ahhoz, hogy ezek társadalmi befogadása olyan legyen, hogy ne lehessen később megváltoztatni, és szűk csoport- vagy profitérdekek miatt az embereket újra megterhelni.

Kapcsolódó elemek