A Fidesz nem hagyja magukra a fogyasztókat
A Gyurcsány-Bajnai-kormányok magukra hagyták az embereket, a baloldal kormányzása alatt nem számíthattak a fogyasztók az állami fogyasztóvédelmi intézményrendszerre. A bankárkormányok hagyták, hogy a családok devizában eladósodjanak, a vállalkozásokat indokolatlanul zaklatták és büntették, minden esetben a közműszolgáltatók és a külföldiek érdekeit képviselték - írja csütörtöki közleményében Zsigó Róbert, az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának alelnöke.
Dátum: 2013-03-14 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:52:45.679619, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-kormány a baloldallal szemben az emberek, a fogyasztók mellett áll. Felállítottuk a fogyasztóvédelmi bizottságot, a devizahitelesek megsegítése érdekében pedig kialakítottuk a pénzügyi fogyasztóvédelem rendszerét.
Rugalmas és modern fogyasztóvédelmi rendszert dolgoztunk ki, amely partnere a fogyasztóknak és a vállalkozásoknak egyaránt. Az Országgyűlés előtt olyan fogyasztóvédelmi törvényjavaslat-csomag áll, amely a szigorú fogyasztóvédelmi előírásoknak köszönhetően még erőteljesebben fogja védeni a családok érdekeit a szolgáltatók erőfölénnyel való visszaélésétől.
A Fidesz nem hagyja magukra a fogyasztókat, nem engedjük, hogy a fogyasztóvédelemből a baloldal újra pártpolitikai ügyet csináljon.