Katonazenei est a Monostori erődben
A város nagy szülöttjére, Lehár Ferencre és kortársaira, valamint Klapka György tábornokra és hős katonáira emlékeznek vasárnap este Komáromban, a Monostori erődben.
Dátum: 2003-07-31 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:38:06.215799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Az opera-, operett- és katonazenei estnek az az apropója, hogy 1849. augusztus 3-án sikeresen törtek ki az Óvárból Klapka György vezetésével a szabadságharcosok - mondta el a Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht. ügyvezető igazgatója. Varga István közölte: Lehár, Kálmán Imre, Johann Strauss és mások műveiből az úgynevezett katonatörténeti karakterelemeket emelik ki ismert énekesek a Monarchia Zenekar és a Kropf Táncegyüttes közreműködésével, Blázy Lajos vezényletével.
Az ügyvezető reményét fejezte ki, hogy a hang- és fényjátékkal záruló est sikeres lesz, s ezentúl évente rendeznek hasonló előadást az ódon falak között. Hozzátette: a látogatottság növelése érdekében kezdték meg az erőd gépjárművel való megközelítését egyszerűsítő út, valamint egy tágas parkoló megépítését. Szólt arról is, hogy a Duna-bástya földszinti termeit és az egykori jégvermet kiállítóteremmé alakítják át, s szeptember közepéig felújítják az erőd egykori pékségének egy részét.
Az 1850-1871 között épült Monostori erőd Közép-Európa legnagyobb újkori katonai létesítménye. Csaknem egy évszázadon át a magyar honvédség katonagenerációit szolgálta, majd 1945 után a 90-es évekig a szovjet csapatok használták azt. Korszerűsítése és kulturális célú hasznosítása immár több éve tart.
MTI - fidesz.hu