"A szabadság mindig ugyanazt jelentette a magyarok számára"
A Híradó különkiadásának Brüsszelben a kormányfő azt mondta: elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy a szabadságot meg tudjuk szerezni és meg is tudjuk tartani.
Dátum: 2013-03-15 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189999
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:52:55.320695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az otthoni ügyeknek külföldön meg kell fizetni az árát." Az utóbbi időben a magyar kormány rezsicsökkentést rendelt el, bankadót vetett ki, aminek a nemzetközi vállalatok nem örültek, ezért sok bírálat érte Magyarországot Európában. Vannak olyan helyzetek, amikor a miniszterelnöknek ki kell állnia, mert "egyetlen dologra kell igazán figyelni, arra, hogy mi a jó a magyaroknak, mi szolgálja az érdeküket" – emelte ki Orbán Viktor.