Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pintér Sándor riadót rendelt el a hóhelyzet miatt

Az országban kilakult katasztrófahelyzet miatt Pintér Sándor belügyminiszter riadót rendelt el a rendőrségnél, a katasztrófavédelemnél, és összehívta az operatív törzset.


Dátum: 2013-03-15 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:52:55.670246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pintér Sándor ismételten azt kérte, senki ne induljon útnak gépkocsival az érintett utakon. Azt ígérte, óránként tájékoztatást adnak az aktuális helyzetről. A belügyminiszter sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, emberemlékezet óta nem volt ilyen időjárás Magyarországon. Utalt arra, volt ahol a 100 km/órás szél okozott károkat, vagy emelt 3 méteres hótorlaszokat, máshol az elektromos áramszolgáltatás szűnt meg.

Közölte, felkérték a honvédség lánctalpas egységeit, hogy vegyenek részt a mentésben. Jelezte ugyanakkor, hogy sok esetben a hófalakkal nem bírtak a hómarók és a lánctalpas harci járművek is elakadtak. Közölte, jelenleg is nehézségek vannak az M1-es autópályán.

Több száz gépkocsi és ember került a hó fogságába, akiket tudtak kiszabadítottak és a melegedőkbe vittek. Azoknak, akik az autókban maradtak, igyekeztek vizet, élelmiszert és benzint eljuttatni, hogy a kocsikat tovább tudják fűteni. Azt hangoztatta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy mindenki kiszabaduljon a hó fogságából.

Kapcsolódó elemek