Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A türelem a biztonság garanciája

Egy 12 kilométer hosszú hófal alakult ki az M1-es autópályán, itt a legkritikusabb a helyzet – jelentette ki Orbán Viktor, az operatív törzsnél tett pénteki látogatása utáni sajtótájékoztatóján. A Teve utcai központban Bakondi György altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője tájékoztatta a kormányfőt a mentési munkálatokról és a pillanatnyi helyzetről.


Dátum: 2013-03-15 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:53:01.339605, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Orbán Viktor rendkívüli sajtótájékoztatója a Teve utcai székházból

A kormányfő közölte, eddig két ember halt meg a havazás következtében történt tömegkarambolban, jelenleg egy ember van életveszélyben, aki egy elakadt mentőben vesztegel. Jelezte, a Terrorelhárítási Központ egységei már úton vannak, hogy kimentsék a tüdőtranszplantáción átesett beteget.

Elmondta, még 155 embert és 285 járművet nem sikerült kimenteni a hó fogásából. A védekezési munkák során egyetlen megfagyott vagy kihűlt embert sem találtak.

Tájékoztatása szerint a helyzet az M1-es autópályán Bábolna környékén a legsúlyosabb, ahol megszakításokkal 12 kilométeres a hófal, és a nagy szél miatt a helikopterek bevetése is nehézséget okoz. Elmondta azt is: a szolgáltatók tájékoztatása szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében várhatóan csak szombaton reggel tudják megkezdeni az áram visszakapcsolását, így a péntek éjszakát is "egymást segítve kell átvészelnie az embereknek".

A kormányfő megköszönte az osztrákok segítségét, akik nyugat felől már megkezdték az M1-es autópálya megtisztítását.

Összegzése szerint az elmúlt két nap a védekezési és mentési munkálatokhoz 8048 rendőrt és a katasztrófavédelem 1140 munkatársát mozgósították, a hivatásos segítők száma pedig a katonákkal együtt mintegy 10 ezerre tehető. Arról is beszámolt, hogy jelenleg 227 "túlélőhely" van nyitva az országban. Tájékoztatása szerint eddig 12 006 embert mentettek ki és helyeztek biztonságba.

A kormányfő azt is mondta, tudja, hogy a kialakult helyzet miatt sokan fáradtak és ingerültek, mégis arra kér mindenkit, illetve azokat, akik még bajban vannak, tartsanak ki, mert "gőzerővel" dolgoznak azon, hogy kimentsék őket.

A miniszterelnök az eddigi védekezési munka megszervezéséért köszönetet mondott Pintér Sándor belügyminiszternek és Bakondi Györgynek, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjének.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2908, 'source_type': 'media', 'source_id': 10216, 'target_type': 'article', 'target_id': 125848, 'relation_type': 'describes'}