Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A wellness-szocialisták kritikájából nem kérünk"

Köszönet jár annak a harmincezer embernek, akik részt vettek az utak megtisztításában, és az autókban ragadtak mentésében – mondta Rogán Antal, Pintér Sándor rendkívüli napirend előtti felszólalására reagálva, hétfőn a parlamentben.


Dátum: 2013-03-18 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:53:19.200901, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Rogán Antal felszólalása a Parlamentben

„Lemondta-e 2006-ban Gyurcsány, Mesterházy és Bajnai az augusztus 20-i ünnepet? Tettek-e bármit is az emberek tízezreinek megmentésére?” – tette fel a kérdést a fideszes politikus. A válasz: nem – szögezte le. „Volt-e felelőtlenségüknek halálos áldozata? Igen!” – fűzte hozzá. „Lemondta-e most a kormány az állami ünnepeket? Igen! Megtették-e ezt az ellenzéki pártok okulva 2006. augusztusának hibájából? Nem, csak órákkal később!” – állította szembe az akkori helyzetet a jelenlegivel a Fidesz frakcióvezetője.

Rogán Antal kiemelte, hogy az utakon rekedtek és a családjukat féltő emberek minden kritikáját elfogadják, de annak a baloldali ellenzéknek a kritikáját nem, amelynek vezetője egy héttel ezelőtt is – az alaptörvény módosításakor -, „a wellnessben csücsült”. Hozzátette: „a wellness-szocialisták kritikájából nem kérünk”.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2861, 'source_type': 'media', 'source_id': 10227, 'target_type': 'article', 'target_id': 125892, 'relation_type': 'describes'}