Rezsicsökkentés a szolgáltatók profitjából
2002 és 2010 között a szocialista kormányzás idején drasztikusan megemelkedtek az energiaszektor, illetve a földgáz árai, valamint az általuk realizált profit is – jelentette ki Rogán Antal keddi napirend előtti felszólalásában a parlamentben.
Dátum: 2013-03-19 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:53:26.412710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugyancsak rögzítettük azt is, hogy a társasházakban nem lehet a többiek kárára behajtani egy ember tartozását, nem lehet az egész épületben megszüntetni a szolgáltatást- hangsúlyozta.
Szólt arról is, hogy a hétfői ülésen egy új törvényjavaslat is a képviselők elé került, ez a rezsicsökkentések végrehajtásáról szól. Ennek az a lényege, hogy törvényben rögzítjük július elsejétől a tíz százalékos csökkentést, nemcsak a villamos energia és a földgáz, hanem a vízközmű-szolgáltatás és a hulladék-szolgáltatás, valamint a csatornadíjak tekintetében; itt is várjuk majd a képviselők támogatását – zárta szavait Rogán Antal.