A további rezsicsökkentést is megalapozza az előterjesztés
Az eddigi 10 százalékos rezsicsökkentés törvényben rögzítését, a szolgáltatók "túlhatalmának" korlátozását, és a júliusra várható további árcsökkentések megalapozását célozza a rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslat - mondta a fideszes előterjesztő az Országgyűlés keddi ülésén.
Dátum: 2013-03-19 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190101
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:53:31.709644, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő hangsúlyozta: a javaslat nyilvánvalóvá teszi, hogy a 10 százalékos csökkentés a számla egészére vonatkozik. Az előterjesztés újdonságaként említette a képviselő, hogy ha a fogyasztóvédelmi hatóság számlázással kapcsolatos szerződésszegést állapít meg, a szolgáltatónak számlánként 10 ezer forintos kötbért kell fizetnie, emellett a javaslat meghatározza a fejlesztésekre vonatkozó előírásokat, valamint az ügyfélszolgálati irodák működésének szabályait.
Az MSZP most is a szolgáltatókat védi
Németh Szilárd emlékeztetett arra: a kormányoldal egy héten belül három javaslatot nyújtott be a rezsicsökkentés megvédése érdekében. Mint mondta, adatai szerint tavaly egy átlagos, kétgyermekes család havi szinten 75 ezer forintot költött rezsire, vagyis a tíz százalékos csökkentés után ezek a családok évente 90 ezer forintot takarítanak meg. A képviselő szerint nem mindegy, hogy ez az összeg a magyar családokat, vagy a "busásan gyarapodó", jellemzően külföldi tulajdonban lévő szolgáltatókat gyarapítja.
Úgy fogalmazott: nem mindenki osztozik az emberek örömében, nem mindenki támogatja a törekvést, a szocialisták szerinte ott támadják azt, ahol csak tudják. Hozzátette: az MSZP most is azokat a szolgáltatókat védi, akiket a privatizáció által juttatott a szolgáltató cégekhez. Felhívta a figyelmet arra is, hogy aláíró íveken kérdezik meg az embereket arról, kitartanak-e a kormány és a Fidesz-KDNP által hozott döntés mellett.
A rezsicsökkentés független a pártállástól
Fónagy János államtitkár a kormány álláspontját ismertetve elmondta: a törvénymódosítás célja, hogy a rezsicsökkentés a vízi-közmű és a kommunális hulladékszállítás területére is kiterjessze, illetve ha a szolgáltató nem tesz eleget a rezsicsökkentés kormányzati elvárásának, akkor szankcionálható legyen. Kiemelte: a javaslat törvényi szinten szabályozza és egyértelműsíti a januártól hatályos árszabályozást. Leszögezte: a tervezet elfogadásával a rezsicsökkentés már öt szolgáltatás esetében valósul meg, a törvény pedig azt is deklarálja, hogy a 10 százalékos csökkenést a számla végösszegében kell vizsgálni.
Fónagy János úgy fogalmazott: a rezsicsökkentés nem frakciókhoz kötött, hanem valamennyi magyar háztartásra kiterjed pártállástól függetlenül. Éppen ezért szerinte "bárki, aki akár politikai elfogultságból, akár önző cinizmusból, akár feltűnésvágyból, akár fegyelmezetlenségből ezekkel a szabályokkal szemben akár megengedett, akár megengedetlen hangon szót emel, az a saját választópolgárai ellen emel szót". A kormány ezért minden képviselőtől azt kéri, hogy ezt az előterjesztést támogassa - mondta Fónagy János.
"Össze kellene fogni ebben a kérdésben"
Szabó Zsolt (Fidesz) arról beszélt, hogy a 10 százalékos rezsicsökkentés igazságos, mert mindenki egyformán kap kedvezményt, nincs kiemelt kedvezmény. Kiemelte, hogy a most tárgyalt törvénymódosítás az óraleolvasások területén is előrelépést és szigorúbb szabályozást jelent és a javaslat elfogadásával a "lakosságot nem lehet majd kijátszani ebben a kérdésben sem".