Hölvényi: Minden jóakaratú ember ünnepe volt Ferenc pápa beiktatása
Minden jóakaratú ember ünnepe volt Ferenc pápa beiktatása - mondta Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden.
Dátum: 2013-03-20 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:53:36.516532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár rendkívülinek nevezte Ferenc pápa beiktatási szertartását, olyan eseménynek, amely "ritkán adatik az ember életében". A keddi vatikáni ünnepi szertartáson Magyarországot Áder János köztársasági elnök és felesége, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hölvényi György képviselte. Hölvényi György meglátása szerint a katolikus egyház élére olyan pápa került Ferenc személyében, aki már első gesztusaival, megnyilvánulásaival és a keddi szentbeszédében is mindenkinek azt üzente "a Föld minden sarkára", hogy "érdemes keresni a jót és a szépet". Ez azonban "nem a könnyű életet jelenti", hanem az elkötelezettséget a másik ember és a jó mellett - jegyezte meg.
Rámutatott: a pápa különös figyelemmel tért ki homíliájában "egyszerű, egyértelmű, világos szavakkal" az elesettekre, a szegényekre, a börtönben lévőkre, a betegekre. Hozzátette: ezek a szavak az erre figyelő emberek számára "a reményt is jelentik". Mint mondta, Ferenc pápa arra biztatta az embereket, hogy mindenkinek megvan a feladata a körülötte lévőkkel a maga munkájában, élethelyzetében, a saját körülményeihez igazodva, legyen szó a családról és a többi, "mellette álló emberről".
Ferenc pápa kedd délelőtt tartott szabadtéri szentmisét a Vatikánban péteri szolgálatának kezdete alkalmából. A misét a pápa az egyház 180 tagjával együtt mutatta be: bíborosokkal, közöttük Erdő Péter esztergom-budapesti érsekkel, a pátriárkákkal, valamint José Rodríguez Carballo ferences legfőbb elöljáróval és Adolfo Nicolas jezsuita generálissal. A katolikus egyházfő kedden több mint 30 egyházi küldöttséget fogadott, köztük református, evangélikus, zsidó, muszlim, buddhista és szikh vezetőket.
A konklávén hat napja választották meg Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost a februárban váratlanul lemondott XVI. Benedek pápa utódjának. Bergoglio az első latin-amerikai bíboros és az első jezsuita, aki a katolikus egyház legmagasabb tisztségébe került.