Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Termálenergiára tér át a békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdő

Termálenergiára tér át a békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdő Békéscsabán ötven százalékos uniós támogatás segítségével, a beruházás teljes költsége 246 millió forint, a kivitelezési munkálatok a napokban kezdődtek el - jelentette be Vantara Gyula (Fidesz-KDNP) polgármester szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-03-20 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:53:47.055245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta, hogy a munkálatok május 31-én, a strandszezon elején be is fejeződnek. Az átalakítás ideje alatt az uszodai szolgáltatás várhatóan 7-10 napig szünetel. A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretéből elnyert 123 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével felújítják a fürdőben található két termálvízkutat, új fűtési rendszert építenek ki, és az épületegyüttest a jövőben 108 hőlégbefúvásos melegítő elem temperálja majd.

A termálenergia-hasznosítással az energiaköltségek éves szinten hetven százalékkal csökkennek, megközelítőleg 30 millió forinttal - jegyezte meg a polgármester. Hozzátette: az alternatív új energiarendszer előnye, hogy megszűnik a termálvizek hideg vízzel történő hűtése, a két felújított kútból 76 és 41 Celsius-fokos vizeket hoznak a felszínre, és ezek keverésével érik el a kívánt hőmérsékletet a termálmedencékben és a fűtési rendszerekben.

A fürdőt a város nem idegenforgalmi céllal tartja fenn, elsősorban a lakosság részére nyújt strand- és gyógyfürdő-szolgáltatásokat. A fürdő üzemeltetési költsége éves szinten 250 millió forint, az önkormányzat 112 millió forint támogatásával együtt - magyarázta Vantara Gyula. Az új energiarendszer beüzemelését követően az üzemeltetés 200 millió forint körüli összegre csökkenhet.

Kapcsolódó elemek