Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Don Boscónak a lelkek megmentése volt a célja"

Don Boscoszaléziak száz éve Magyarországon – könyv-és filmbemutató. A Don Bosco Szalézi Társasága meghívására a szaléziak magyarországi letelepedésének 100. évfordulója alkalmából tartott film- és könyvbemutatónköszöntőt mondott Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának szerdai közleményében.


Dátum: 2013-03-21 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:53:51.341848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Köszöntőbeszédében az államtitkár kiemelte: Don Boscónak a "lelkek megmentése" volt a célja. Keresztényeknek nevelte a fiatalokat, és átélhetővé tette számukra a vallás örömét. Az ember kulturális és lelki céljainak harmonikus összetételére törekedett a fiatalok személyiségében.

A köszöntő után az Isten szolgája, Sándor István című kisjátékfilm vetítésére, a Szaléziak című jubileumi album bemutatására és a Szalézi történetek című  interjúkötet ismertetésére került sor.

A centenáriumi évet idén januárban Erdő Péter bíboros, az esemény fővédnöke nyitotta meg, ugyanezen a napon nyílt "A jókedv rendje – szaléziak" című tárlat a Budapesti Történeti Múzeumban. A húsvétvasárnapig, március 31-éig nyitva tartó tárlat a szerzetesrend vidám szemléletét, valamint lelkigondozói és oktatói tevékenységét mutatja be. Május 17. és 26. között Magyarországra hozzák a rendalapító ereklyéjét, Október 18–20. között a szalézi rendfőnök, Pascual Chávez is ellátogat Magyarországra.

Kapcsolódó elemek