Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alaptalanul hurcolták meg Berkecz Máriát

Berkecz Mária "vagyonkezelői döntései során a tőle elvárható körültekintéssel járt el", "gondatlan eljárásra és hanyag, illetve felelőtlen vagyonkezelési szabályszegést jelentő döntésre" nem került sor - áll abban az ügyészségi határozatban, amely a Millenáris Kht. igaztalanul meghurcolt korábbi igazgatója elleni "karórás" nyomozást is megszünteti.


Dátum: 2003-07-31 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:38:10.887642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Korábban az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága bűncselekmény hiányában már megszüntette a Millenáris Kht. gazdálkodása miatti többi nyomozást. Most világossá vált az is, hogy a kormány feljelentésügyi vazallusai ebben az ügyben is prekoncepciók alapján jártak el.

Mizsei Zsuzsanna, a Millenáris-t jelenleg honorként irányító igazgató feljelentésében azt állította: elődje a kezelésére bízott vagyonban több mint 400 millió forintos vagyoni hátrányt okozott azzal, hogy az Álmok álmodói című kiállítás látogatóinak a belépőjegyek mellé ajándékként karórát is mellékelt. Mizsei szerint ezért látogatónként 561 forintos veszteség keletkezett.

Berkecz Mária hiába érvelt azzal, hogy a karóra csupán látogatottságot fokozó marketingeszköz, amelynek hasznosságát a rendezvény látogatóinak magas száma is visszaigazolta, a rendőrség Mizsei feljelentését alkalmasnak találta arra, hogy azt az ügyészségnek továbbítsa.

A Fővárosi Főügyészség július 25-én keltezett, nyomozást megszüntető határozata ezzel szemben a volt igazgatónő érveit látta megalapozottnak, s rámutat: az ajándékkarórák osztogatása nem volt bűncselekmény. A beszerzett tanúvallomások és a nyomozás adatai ugyancsak alátámasztották, hogy a marketingtermék érdeklődést felkeltő ösztönző hatása elvitathatatlan volt.

Az ügyészség elfogadta Berkecz Mária azon érvét is, miszerint a karórákért kifizetett vételár nem tekinthető túlzottnak. Ezt alátámasztja az a szakértői katalógus, mely szerint 1671 forintot kóstál a legolcsóbb, hasonló jellegű óra.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek