Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elindult Várpalota szociális városrehabilitációja

Az akcióterület szociális leszakadásának megelőzését, az ott élő lakosság társadalmi felzárkóztatását célzó projektet Talabér Márta Várpalota Város Polgármestere, országgyűlési képviselő nyitotta meg.


Dátum: 2013-03-21 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:53:55.007554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A projekt magában foglalja 9 társasház energiahatékonyságot javító hőszigetelését, valamint tető-felújítási munkálatait az érintett városrészben. A program keretében valósítja meg az önkormányzat a közterületek megújítását, több generációs közösségi park kialakítását, és új játszóelemek elhelyezését is. A közbiztonságot javító programelemek közül kiemelkedik a polgárőrségnek helyt adó épület felújítása és a térfigyelő kamerarendszer diszpécserközpontjának kialakítása. Új parkolóhelyek építése, az úthálózat és járdák megújítása, gyermekbarát játszótér kialakítása ugyancsak része a projektnek. A beruházások mellett fontos a helyi közösséget építő beavatkozás-csomag. A közösségfejlesztő intézkedések a képzettségi szint erősítését, a helyi lakosság településfejlesztési akcióba való bevonását célozzák. A programcsomag magában foglalja az oktatási-képzési programokat, a környezettudatossági kampányt, a helyi rendőrkapitánysággal közösen megszervezésre kerülő bűnmegelőzési rendezvényeket és a közösségi programokat is.

A projekt konzorcionális formában valósul meg, Várpalota Város Önkormányzata, valamint a Szindbád Nonprofit Kft., a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Várpalotai Rendőr-kapitánysága és 9 társasház (Bátorkő 4-6 Társasház, Bátorkő 2. Társasház, Erdődy Pálffy utca 4. Társasház, Bakony utca 3-5. Társasház, Bakony utca 7-9. Társasház, Bakony utca 11-13.Társasház, Bátorkő u 3-5. Társasház, Bátorkő utca 12-14. Társasház és a Bátorkő u. 8-10. Társasház) együttműködésben. Az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló projekt 2011. április 21-én kezdődött és 2013. szeptember 30-án zárul. A projekt bruttó összköltsége 598 583 327.-Ft., melyből a támogatott összeg 472 570 834.- Ft.

Kapcsolódó elemek