Navracsics: Alapvető jogállami elvről és gyakorlatról van szó
Annyira alapvető jogállami elvről és gyakorlatról van szó, hogy álmomban sem gondoltam volna, hogy egy uniós tagállammal szemben ilyen problémáink lesznek, és az Európai Bizottság nem a mi oldalunkon áll - jelentette ki Navracsics Tibor a köztévé Ma reggel című műsorában. A közigazgatási és igazságügyi miniszter emellett beszélt az önkényuralmi jelképek betiltásának fontosságáról is, kiemelve, ebben a térségben ezek a jelképek „olyan sebeket szakíthatnak fel”, amely visszalökhet a múlt útjára.
Dátum: 2013-03-21 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190170
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:53:56.149146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tekintettel arra, hogy hazánk és Írország is az unió tagja, nagy szimpátiával hallgattam Viviane Reding asszony mindenfajta szónoklatát arról, hogy az igazságügyi együttműködésben hogyan kell megvalósulnia egy egységes térnek az EU-n belül – fogalmazott, hozzátéve: mindaddig ezek csak „üres szóvirágok, amíg egy ennyire elemi dolgot nem tudunk elérni”, hogy az ír gázoló ülje le azt a büntetést, amit a magyar hatóságok jogerősen kiszabtak rá.
Az igazságügyi és közigazgatási miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az írek nem tanúsítanak semmilyen együttműködést az ügyben, és az unió „semmilyen formában nem tud hozzájárulni ahhoz, hogy aki elkövette ezt a bűncselekményt, az bűnhődjön ezért”. Annyira alapvető jogállami elvről és gyakorlatról van szó, hogy álmomban sem gondoltam volna, hogy egy uniós tagállammal szemben ilyen problémáink lesznek, és az Európai Bizottság nem a mi oldalunkon áll – jegyezte meg.
A politikus szólt arról is, hogy annak ellenére, hogy fogyatkoznak az eszközei, továbbra is bízik abban, hogy sikerül elérni, hogy Tobin börtönbe kerüljön, és leülje a rá kiszabott büntetést.
Fontos a jogi szabályozás
Navracsics Tibor az önkényuralmi jelképekkel összefüggésben tájékoztatott arról is, hogy két javaslatot is kidolgoztak ezzel kapcsolatban. Az egyik szerint úgy módosulna a Büntető törvénykönyv, hogy bizonyos célzatosságot követelne meg; eszerint az önkényuralmi jelképek viselése akkor lenne büntethető, ha valamilyen politikai célzata van. Emellett elkészítették egy alaptörvény-módosítás szövegét is, amely általában tiltaná a horogkereszt, valamint a vörös csillag viselését, feltüntetését. Hangsúlyozta, hogy ebben a térségben ezek a jelképek „olyan sebeket szakíthatnak fel”, amely visszalökhet a múlt útjára. Éppen ezért úgy gondolom, hogy fontos a jogi szabályozás – zárta szavait a miniszter.