Varga: Előbb-utóbb megnyugszik a piac
A jelenlegi kabinet tudatosan csökkenti az államadósságot, és próbál lépéseket tenni annak érdekében, hogy csökkenjen az adósság mértéke - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. A politikus úgy vélte, ha lenyugszanak a Cipruson keltett hullámverések, akkor Magyarországon is stabilizálódni fog a forintárfolyam.
Dátum: 2013-03-21 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:53:56.527918, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánypárti politikus szerint kormányzati beavatkozásra egyelőre nincs szükség. Kitért rá, hazánkhoz hasonlóan Lengyelországban, Csehországban változik az árfolyam, amelynek – mint mondta – külső okai vannak.
Burány Sándor szocialista képviselő korábban a Ma reggelben tett nyilatkozatára reagálva Varga Mihály azt mondta, pont az a politikus mond véleményt, aki aktív részese volt annak az időszaknak, amikor az ország államadóssága 2002 és 2010 között 53 százalékról 80 százalék fölé növekedett. A miniszter úgy fogalmazott, 2010 óta változás van az adósságpolitikában, hiszen a jelenlegi kabinet tudatosan csökkenti az államadósságot, és próbál lépéseket tenni annak érdekében, hogy csökkenjen annak mértéke. Hozzátette, nemcsak az államadósságról van szó, hanem a vállalati, lakossági, önkormányzati szektor adósságáról is, ennek volt köszönhető, hogy az államadósság-növekedési tendencia megállt, és kismértékben csökkent is.
Varga Mihály aláhúzta, az a legfontosabb dolguk, hogy a gazdasági növekedés megteremtse annak a forrását, hogy az elért eredményeket meg tudják őrizni, és jövőben is csökkenhessen hazánk adósságállománya. Az az ország, amelyik nyakig el van adósodva, annak nagyon kevés a mozgástere, és kevésbé tud védekezni az európai válság következményeivel szemben – mutatott rá a nemzetgazdasági tárca vezetője.