Fél a kormány Paksra menni?
A paksi városvédők azt szeretnék, ha a kormány kihelyezett ülésen tárgyalna városukban az atomerőmű jövőjéről, a kancellária viszont "elzárkózott" ettől - hangzott el a lokálpatrióták csütörtöki paksi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-07-31 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13288
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:38:11.178917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kihelyezett kormányülés napirendjén szerepelne a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vizsgálati jelentése, amely az atomerőműben április 10-11-én bekövetkezett üzemzavarról készült - mondta Fonyó Lajos, a Paksi Városvédők Egyesületének elnöke. Az egyesület levélben kezdeményezte a kihelyezett ülést, de Sinkó János helyettes államtitkár "elzárkózott" a javaslattól - tette hozzá.
A Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára mindazonáltal kilátásba helyezte, hogy az őszre tervezett energetikai konferencia helyszíne Paks lehet - mondta az elnök.
"Városunk lakói egy jó szót sem kaptak az üzemzavar óta. Elmaradt a köszönet higgadt és megfontolt magatartásukért" - idézte a levélben írottakat Fonyó Lajos.
A városvédők azt is javasolták, hogy a kormány tűzze napirendre az erőmű élettartamának kérdését, valamint annak az 500 millió forintos adóbevétel-kiesésnek a kompenzálását, amelyet az üzemzavar miatt szenved el a város - közölte az elnök.
Az egyesület elkötelezett az erőmű élettartamának meghosszabbítása mellett. A városvédők szeretnék, ha a kormány állást foglalna, milyen alternatívája van Paksnak - tette hozzá egy kérdésre válaszolva Fonyó Lajos.
MTI - fidesz.hu