"Az itt dolgozók értéket őriznek és értéket alkotnak"
Inspiratív helyszínnek nevezte a herendi manufaktúrát Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Mint mondta, az itt dolgozók értéket őriznek és értéket alkotnak. A Hungarikum Bizottság a ma délelőtti ülésén a herendi porcelán, a pálinka és a törkölypálinka nemzeti értékek hungarikummá minősítéséről dönt - írja csütörtöki közleményében a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Dátum: 2013-03-21 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:53:56.899583, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A herendi porcelán, amely Magyarország egyik jelképe és elismert luxusmárkája, amelyet birtokolni érték és kiváltság, valamint a pálinka, amelyet már eddig is a magyarság hungarikumaként tartottunk számon, most hivatalosan is megkapta ezt az elismerést. Ezek tehát az első hungarikumok, amelyek egyedi értékelés eredményeként kerülnek be a Hungarikumok Gyűjteményébe.
Horváth Zsolt képviselő a bizottság ülésén bemutatta a hungarikum mozgalom veszprém megyei eredményeit. Többek között hungarikum klubot hoztak létre, amelynek központja Herend lett, valamint www.szeresdamagyart.hu címmel új internetes honlapot indítottak. Kísérleti jelleggel a "Fiatalok lendületben" című program keretében értékőröket képeztek, akiknek feladatuk az értékteremtők munkájának védelme és segítése, hogy az adott termékek bekerülhessenek az értéktárba.
Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója felszólalásában kiemelte, a herendi porcelán a magyar örökség részét képezi 2002 óta. Mai napig kézműves, saját minőségi kontroll alatt, kizárólag Herenden készülhet ez a porcelán. A cégvezető hangsúlyozta, a manufaktúrának 64 millió különböző terméke van, a cég nyereséges és 75 százalékban dolgozói tulajdonban van.