Áder János: Az ivóvíz fontos érték
A felszín feletti és alatti vizek, valamint az ivóvíz fontosságára és értékeire hívta fel a figyelmet a víz világnapja alkalmából Áder János csütörtökön Nyíregyházán.
Dátum: 2013-03-21 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:54:01.552113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A köztársasági elnök a Nyírségvíz Zrt. telephelyén tett látogatását követő sajtótájékoztatón elmondta: a magyar emberek számára természetes, hogy otthonukban tiszta víz folyik a csapból, de a világ más részén élő, több mint kétmilliárd ember számára nemcsak a víz tisztasága, hanem a mennyisége is súlyos gondokat okoz.
Magyarország jobb helyzetben van, az ország jó adottságokkal és megfelelő vízkészlettel rendelkezik, de ennek az értéknek a védelme érdekében rengeteg ember munkájára és szakértelmére van szükség - hívta fel a figyelmet Áder János. Az államfő hangsúlyozta: biztosítani kell a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvizet, a szennyvíz tisztítását Magyarországon és a világ minden pontján.
Áder János szerint ennek kapcsán olyan problémákat kell megoldaniuk a szakembereknek, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt még nem léteztek. Az élővizek gyógyszerterhelése viszonylag kis koncentrációjú, de a szennyvízben található gyógyszermaradványok óriási veszélyt jelentenek az élővilágra, a környezetre és az emberekre - tette hozzá.
A Nyírségvíz fejlesztési programja fontos lépés a probléma kezelésében
A korábbi technológiák nem alkalmasak arra, hogy ezeket a gyógyszerszármazékokat a szennyvízvízből teljesen kinyerjék, a Nyírségvíz által indított kutatási és fejlesztési program azonban fontos lépés annak érdekében, hogy ezt a kihívást is sikerüljön megoldani - hangsúlyozta Áder János.
Egyben elismeréssel szólt a társaságnál eddig végzett szakmai munkáról. Az államfő a Nyírségvíz Zrt. telephelyén tájékozódott a Magyarországon is problémát jelentő biológiai és kémiai vízszennyezésekről, a megoldást nyújtó új, innovatív technológiákról, majd üzemlátogatás keretében megtekintette az eljárások gyakorlati alkalmazását.
A köztársasági elnök köszönetet mondott a szolgálatért
Áder János szabolcsi programja során Ibrányba is ellátogatott, és megtekintette a rendkívüli időjárásban megsérült áramhálózat helyreállításának munkálatait. A honvédség helikoptere segít a szakembereknek a kidőlt tartóoszlopok cseréjében, a térségbe vezényelt lánctalpas harcjárművek pedig a szolgáltató munkatársait támogatják a nehezen megközelíthető kárhelyekre történő eljutásban.
A köztársasági elnök a szemle után megköszönte az ott szolgálatot teljesítő katonáknak, a katasztrófavédelem, a rendőrség, az áramszolgáltató munkatársainak, valamint az érintett települések polgármestereinek a vészhelyzet felszámolásában és az áram nélkül maradt emberek ellátásában nyújtott segítséget. A legfrissebb adatok szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kilenc település kevesebb mint száz fogyasztási helyén nincsen még áramszolgáltatás.