Szennyvízberuházás indul a Tápió-vidéken
Mintegy 30 milliárd forintból szennyvízberuházás kezdődik a Tápió-vidéken, a fejlesztés két év alatt valósul meg – közölte a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a projekt nyitórendezvényén csütörtökön Tápiószentmártonban.
Dátum: 2013-03-21 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:54:02.621976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lázár János elmondta: az Európai Unió és a magyar állam 24 milliárd forinttal támogatja az Új Széchenyi Terv keretében a fejlesztést, amelynek során közel 800 kilométer csatornahálózat, 4 új szivattyútelep és egy központi komposztálótelep épül, emellett bővítik a már meglévő nagykátai szennyvíztisztító kapacitását.
A kormány által kiemelten kezelt projekt 20 település közel 30 ezer háztartásában mintegy 84 ezer ember életminőségét javítja, és a helyi vállalkozások számára is versenyképesebb környezetet teremt - közölte az álamtitkár.