Mi vagyunk Európa - fiataloknak szóló program az EU megismertetésére
A Külügyminisztérium, az Európai Parlament (EP) tájékoztatási irodája és az Európai Bizottság magyarországi képviselete csütörtökön elindította Mi vagyunk Európa című programsorozatát, amelynek célja, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben élőkhöz közelebb hozza az Európai Uniót.
Dátum: 2013-03-21 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:54:05.362167, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EP budapesti irodája által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a program megnyitóján jelen volt Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára és Szűcs Tamás, a bizottság magyarországi képviseletének vezetője.
A Mi vagyunk Európa programsorozat keretében a diákok játékos feladatokon keresztül ismerik meg az EU által biztosított jogaikat, lehetőségeiket. A program elsősorban a 12-18 éves diákoknak szól, a fiataloknak 24 járásban rendeznek vetélkedőket. Az iskoláknak és csapatoknak elküldött uniós tájékoztató anyagok segítik, hogy a diákok tisztában legyenek az uniós tagság teremtette lehetőségekkel, a játékos versenyfeladatok pedig arra ösztönzik őket, hogy az EU-t még inkább a magukénak érezzék.
A járási elődöntőkön kívül minden diák részt vehet esszéíróversenyen és diák közvélemény-kutatáson. A programsorozat május végén Tokajban zárul, az Európa diáknapon.
A győztes esszéíró budapesti kirándulást nyer osztályának.
A versenyre a csapatok április 5-ig jelentkezhetnek a program honlapján, a www.mivagyunkeuropa.hu oldalon.