Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Balaton '48-as hősei


Dátum: 2013-03-22 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:54:10.856595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kovács Emőke: Mint minden térségnek, a balatoni régiónak is megvoltak a maga hősei. Nemcsak a hidat lebontató bíró vagy a később kivégzett Noszlopy, hanem Gaál György kiliti református lelkipásztor is emblematikus figurává vált. A szabadságharc idején elmondott, a Habsburg-házat ostorozó beszédei miatt 1849-ben feljelentették. Szónoklatainak hevessége és a győzelembe vetett hite hat év börtönt jelentett a lelkésznek, Kufsteinben.

A térség – ahogy a nemzet sem – nem feledte el az 1848-as időket. Ez lett egyébiránt Ferenc József nagy büntetése. Kossuth Lajos, a magyarok Mózesének kultusza az egész világon elterjedt. És a régió hű maradt kormányzójához. Az első köztéri Kossuth-szobrot a világon, a magyar tengertől pár kilométerre, Siómarosan állították, 1894-ben. A sort Balatonkenese folytatta, az országban másodikként. Az emlékmű felirata a Kossuth-nóták sorát is gazdagítja: „A szép Balatonnál légy hű néped őre./Nyiss utat, vezérelj boldogabb jövőre./ Óh, ragyogj előttünk mint szent égő oltár./ Aki bilincsoldó Messiásunk voltál!”

Kapcsolódó elemek