Magyarország nem hagyja magát!
"Magyarország nem hagyja magát" elnevezéssel akciót indított akciót a Fidesz Sopronban is. Azt kérjük az emberektől, álljanak ki a rezsicsökkentés mellett - mondta el Ivanics Ferenc választókerületi elnök Sopronban, a Széchenyi téren felállított aláírásgyűjtő standnál tartott sajtótájékoztatóján. Az eseményen Sopron város vezetői és a Fidesz-frakció önkormányzati képviselői is jelen voltak.
Dátum: 2013-03-22 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190215
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:54:13.237909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus emlékeztetett: 2002 és 2010 között a gáz ára háromszorosára nőtt, az áram ára pedig megduplázódott. Ez többé nem fordulhat elő! Az energetikai multicégek éveken át tízmilliárdokat kerestek a magyar embereken – jegyezte meg.
Ivanics Ferenc kifejtette: az Orbán-kormány az emberek érdekében véget vetett ennek, 10 százalékkal csökkentette a családok rezsiköltségeit. Mint mondta, az energiacégek megtámadták a rezsicsökkentést a bíróságon, és a jövőben is így akarnak tenni. Ezért fontos, hogy ne hagyjuk magunkat és minél többen támogassuk a kormány rezsicsökkentését, mert ez az emberek érdeke, a mi közös érdekünk! – szögezte le.