Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotmány: elismerés Amerikából

Christopher H. Smith republikánus képviselőnek, az amerikai Helsinki Bizottság társelnökének nyilatkozatára hívta fel a figyelmet Gulyás Gergely pénteki sajtótájékoztatóján. A fideszes képviselő arról beszélt, hogy az amerikai politikai elit nem támogatja egységesen azokat a kritikákat, amelyeket az USA kormánya fogalmaz meg hazánk ügyében.


Dátum: 2013-03-22 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190219
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:54:14.718290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy semmiképpen sem lehet arról beszélni, hogy az amerikai politikai elit egységesen támogatná azokat a kritikákat, melyeket az amerikai adminisztráció Magyarországgal kapcsolatban megfogalmaz. A republikánus vélemények élesen eltérnek attól, amelyet a demokrata párti adminisztráció kizárólagosként feltüntet – fűzte hozzá. Továbbra is azt szeretnénk, ha minden ilyen félreértést korrekt módon, tárgyalással lehetne rendezni, nem érdekünk ezeknek a helyzeteknek a még élesebbé válása, ugyanakkor a magyar kormány és a kormánypártok semmilyen vita elől nem fognak meghátrálni. Azért áll érdekükben a tényeken alapuló vita, mert egyértelművé fog válni, hogy akár alkotmányos, akár gazdaságpolitikai kérdésekben szinte minden esetben létező európai gyakorlat az, amit a magyar kormány bevezet – fogalmazott Gulyás Gergely.

Nemrég a német közszolgálati csatornán egy gyerekműsorban a magyar demokráciát kritizálták, és támadták a magyar kormányt. Gulyás Gergely szerint nem lehet eltekinteni attól, hogy ezek mégis egy közszolgálati TV műsorában hangzottak el. Ha Németországban van bármilyen sajtóetika, akkor az ilyen jellegű, teljesen alaptalan, egy másik ország és nemzet lejáratását célzó, negatív, gyermekek körében forgalmazott reklámoknak kell, hogy legyen következménye – húzta alá a fideszes képviselő. Felhívta a figyelmet arra, hogy a németországi sajtó hosszabb ideje olyan információkat jelentet meg Magyarországról, amelyeknek nincs valóságalapja.

Gulyás Gergely megerősítés nélküli sajtóinformációnak nevezte az alkotmány ötödik módosítását, mely az önkényuralmi jelképekre vonatkozna. A politikus személyes véleménye szerint nincs szükség a módosításra, mert a a szabálysértési jog keretében lehetne ezt az ügyet rendezni.

Kapcsolódó elemek