A rend mindannyiunk számára nélkülözhetetlen, alapvető érték
A világban a szabadság és a felelősség együtt jár. Nincsen jog kötelesség nélkül - fogalmazott Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, az Országos Polgárőr Szövetség "100x100 biztonság" című bűnmegelőzési mintaprogramjának programindító rendezvényén, szombaton.
Dátum: 2013-03-23 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:54:23.715426, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA Fidesz frakcióvezetője felhívta a figyelmet: mindenkinek be kell tartania a szabályokat. Ezzel összefüggésben kitért arra is, hogy az országgyűlési képviselők mentelmi jogának újraszabályozása után már az egyszerű szabálysértési esetekben nem alkalmazható. Szavai szerint ezekben az esetekben gyakran úgy tűnhetett az embereknek, hogy az ország vezetői a törvényes rend felett állnak. Ez nem igaz – szögezte le. Kitért arra is, hogy ma már nem lehet állami vezető, vagy állami intézmény vezetője, aki saját vagyonát a magyar adójogszabályokat megkerülve külföldre viszi ki.', 'A három csapás törvényről szólva hangsúlyozta: a jogszabály elfogadásával világossá kívánták tenni, Magyarországon a bűnismétlés lehetőségét a lehető leghatározottabban vissza akarják szorítani.
\xa0
A polgárőrségekről hozott új törvény kapcsán kiemelte: a jogszabály előírja, hogy a polgárőr egyesületeknek együttműködési megállapodást kell kötniük az illetékes rendőrkapitánysággal. Ezt a Fidesz frakcióvezetője különösen fontosnak tartja, ugyanis mint mondta: világossá kell tenni, hogy a polgárőrségek azok az önkéntes társulások alapján működő szervezetek, amelyek bírnak törvényes joggal arra, hogy maguk is hozzájáruljanak a rend védelméhez. Ezt az állam és a rendőri szervek pedig úgy ismerik el, hogy ők mondják ki, kikkel kívánnak e téren együttműködni.\t\t\t\n']
Rogán Antal az önkormányzatok adósságátvállalásáról szólva elmondta: a rend iránti igény is indokolta az önkormányzatok megerősítését azzal, hogy az állam átvállalja adósságuk tetemes részét. „Egy csődveszéllyel küszködő önkormányzatnak ugyanis nem sok erőforrása marad arra, hogy a helyi közrend és közbiztonság ügyéhez érdemben hozzájáruljon” – tette hozzá.
A Fidesz frakcióvezetője előadásában a „betört ablak” kriminológiai elméletet idézve kifejtette: „a bűnözés a zűrzavar, a rendetlenség elkerülhetetlen következménye. Ha betörnek egy ablakot, és az kijavítatlanul marad, az arra járók azt gondolják, senki nem törődik a házzal. Hamarosan egyre több ablakot törnek be, és az anarchia szelleme az épületből az utcára terjed, jelzést adva arra, itt mindent szabad.
Hozzátette: a betört ablakokhoz hasonló kisebb problémák, mint a szemetes utcák, a graffiti, az agresszív koldulás egy negatív spirált indítanak el. Azonban az elméletből az is következik, hogy ezek kijavításával, megoldásával elindulhat a megújulás, a megszépülés és a bűnözés visszaszorítása is – vélekedett Rogán Antal. Ennek kapcsán rámutatott: odafigyelni a kis dolgokra, és azokban következetesen rendet tartani, ez az alapja annak, hogy egy ország normális, rendezett körülmények között működjön.
Az eseményen beszédet mondott Pintér Sándor belügyminiszter, Papp Károly országos rendőrfőkapitány, Túrós András, az OPSZ elnöke, Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere, Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, továbbá Kunsziget, Ópályi, Hajdúhadház, Sajókaza és Komló polgármestere.