Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A legfontosabb azoknak az értékeinknek a védelme, amelyek szilárd hátteret adhatnak"

Napjainkban felértékelődik, a biztonságot jelenti minden szőlőhegy, minden négyzetméter szántóföld, minden eldugott kis falu, minden szépen gyarapított porta - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton a Vas megyei Oszkón, a helyi Hegypásztor Kör rendezvényén.

Dátum: 2013-03-23 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:54:28.737609, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A miniszter szerint az olyan értékek is lassan visszanyerik régi megbecsülésüket, mint például a régen őshonos gyümölcsfa fajták visszatelepítése, amelyre jó példát szolgáltat a vasi hegyháton Oszkó. Fazekas Sándor részt vett a Hegypásztor Kör által Gyümölcsoltó Boldogasszony napja alkalmából rendezett programsorozaton, ahol ökumenikus istentisztelet keretében megáldották és átadták az oszkói pincesoron felépített kis kápolnát is.

Nem szabad veszni hagyni a vidék értékeit

V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár szülőfalujában, Oszkón arról szólt, miközben a vidéki kistelepüléseken is igyekeznek megteremteni minden olyan alapvető infrastruktúrát amelynek léte a városokban természetes, nem szabad veszni hagyni az olyan értékeket, amelyek éppen a vidék vonzerejét növelhetik, hozzájárulhatnak megtartó erejéhez. Ilyen érték szavai szerint a "gyümölcsészet", a gyümölcsfák gondozása, hozzáértő művelése, de a pálinkakészítés, a helyi termékek előállítása is.

Kapcsolódó elemek