Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Giró-Szász: Józan érdek csatlakozni az árfolyamgáthoz

Szerdán dönthet a kormány az árfolyamgát-igénylés március végi határidejének meghosszabbításáról - közölte a Kossuth Rádióban a kormányszóvivő. Giró-Szász András a 180 percben emlékeztetett: az egymillió jelzálogalapú devizahitel mintegy harmadát sikerült kiváltani, illetve mentesíteni az árfolyamváltozás hatásai alól a végtörlesztés és az árfolyamgát segítségével. Az eltérő devizanemben nyilvántartott hitelek kockázatára utalva megjegyezte: az állampolgárok józan érdeke, hogy minél többen csatlakozzanak az árfolyamgáthoz.


Dátum: 2013-03-25 09:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:54:36.529572, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A választási eljárási törvény módosításáról a kormányszóvivő azt mondta: a jogszabály az eltérő anyagi helyzetű pártok közötti esélyegyenlőséget szolgálja, hiszen a fizetett politikai hirdetések a kereskedelmi médiában a legdrágábbak. Hozzátette: a Franciaországban is alkalmazott modell azt a célt is szolgálja, hogy ne legyenek kiismerhetetlen, lenyomozhatlan pénzmozgások.

Giró-Szász András szerint a szocialisták javaslata a közüzemi díjak áfának 5 százalékra csökkentéséről az állam terheit növelné, hiszen az így kieső bevételeket adóemeléssel kellene fedezni. A kormány a rezsicsökkentéssel a lakosság válláról levett terhet a szolgáltatókra, a piacra helyezte át – hangsúlyozta. A kormányszóvivő kulcsfontosságúnak nevezte az állam és az E.ON közötti szerződést, amely – a lengyelországi gyakorlathoz hasonlóan – az állam számára biztosít közvetlen tárgyalási lehetőséget az energiaárakról.

Kapcsolódó elemek