Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért támadják Gyurcsányék és Bajnaiék a rezsicsökkentést?

Az elmúlt hetekben kiderült, az egykori baloldali miniszterelnökök – Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon – úgy, ahogy kormányzásuk alatt, most is ellenzik a rezsicsökkentést; ehhez a két személyhez, illetve politikai pártjaikhoz köthető a rezsicsökkentés fúrása, faragása, lekicsinylő és hazug nyilatkozatok tétele – fogalmazott hétfői napirend előtti felszólalásában Németh Szilárd a parlamentben.


Dátum: 2013-03-25 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190288
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:54:40.251966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Németh Szlárd parlamenti napirend előtti felszólalása és Fónagy János válasza

Az elmúlt hetekben kiderült, az egykori baloldali miniszterelnökök – Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon – úgy, ahogy kormányzásuk alatt, most is ellenzik a rezsicsökkentést; ehhez a két személyhez, illetve politikai pártjaikhoz köthető a rezsicsökkentés fúrása, faragása, lekicsinylő és hazug nyilatkozatok tétele – fogalmazott napirend előtti felszólalásában Németh Szilárd. Ők és pártjaik szaladgálnak különböző európai szervezetekhez, ahol bepanaszolják az országot, hogy nagy baj van a hazai demokráciával. Valójában azonban teljesen egyértelmű, hogy ezek az emberek a rezsicsökkentés támadását tűzték ki célul. Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció, valamint Bajnai Gordon és az Együtt 2014, a renegát LMP-sekkel egyetemben ellenérdekeltek a szolgáltatók profitjának csökkentésében – jelentette ki Németh Szilárd. A politikus szerint más épeszű magyarázat nincs arra, amikor Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben összefogást kér a rezsicsökkentés és a magyar családok megvédése érdekében, akkor pont ezek a csoportok szavaznak rendszeresen nemmel.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 577, 'source_type': 'media', 'source_id': 10271, 'target_type': 'article', 'target_id': 126073, 'relation_type': 'describes'}