Kósa: Az embereket nem érdekli a baloldal gyűlöletkampánya
Az emberek nem vevők a gyűlöletre, nem érdekli őket a baloldal gyűlöletkampánya – fogalmazott Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a hétvégi, fideszes győzelmeket hozó időközi választások eredményét értékelve. A sajtótájékoztatón részt vett Benkő Tamás, aki a Fidesz jelöltjeként Dunakeszin nyerte meg az időközi képviselő-választást, valamint Horváth Győző is, aki a Fidesz-KDNP színeiben a szentendrei képviselő-választáson győzött.
Dátum: 2013-03-25 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:54:44.533187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az időközi választások alapján elmondhatjuk, hogy az emberek szemmel láthatóan csak mérsékelten figyelik a baloldali belküzdelmeket, és sokkal inkább érdekli őket, hogy mi lesz velük, a családjukkal, a településükkel – jelentette ki Kósa Lajos, aki egyúttal megköszönte a választók bizalmát. A Fidesz ügyvezető alelnöke úgy fogalmazott, az emberek is méltányolják, hogy a problémáikkal, gondjaikkal foglalkozik a kormány, és úgy tűnik, nem érdekli őket a baloldal gyűlöletkampánya, „nem vevők a gyűlöletre”.
Mint ismert, Horváth Győző, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a vasárnap megtartott időközi önkormányzati képviselő-választást Szentendre 4-es számú egyéni választókerületében. Dunakeszin Benkő Tamás nyerte az időközi képviselő-választást; Tiszabőn pedig Szabó Bélát, a Fidesz jelöltjét választották polgármesternek. Ferenczi Ferencet Tiszasziget polgármesterévé választották.