Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milyen célra használják fel Bajnaiék a magyar emberek adatait?

Bajnaiék úgy szerzik be az adatokat, hogy ombudsmani vizsgálat is indult az Együtt2014 facebook-oldalán indított adatgyűjtő kampány ügyében – hívta fel a figyelmet keddi, napirend előtti felszólalásában Selmeczi Gabriella. A képviselő többek között azt kérdezte, miért továbbítják Európán kívüli, meg nem nevezett szervezeteknek magyar emberek adatait?


Dátum: 2013-03-26 10:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190322
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:54:52.940033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Selmeczi Gabriella felszólalása a Parlamentben és Rétvári Bence válasza

Selmeczi Gabriella kifejtette, ezeket az embereket, a Bajnai-gárdát arra képzik ki, hogyan kell erőszakos utcai demonstrációkat szervezni, hogyan kell egy épületet elfoglalni, hogyan kell ártatlan, tizenéves fiatalokat ezekbe a folyamatokba behúzni, felhasználni, és hogyan kell a tisztességes politikai versenyt felrúgva gyűlöletkampányt indítani. A politikus szerint nem kellett sokáig várni, hogy a gyakorlatban is alkalmazzák a Ron Werberi gyűlölet tanácsokat.

Égjen a város! – hirdették a hallgatók belső levelezésükben. Miután ez nem jött össze, megtámadták a Fidesz székházát, megfélemlítették az ott dolgozókat, a fizikai erőszaktól sem riadva vissza. A Fidesz azonban az erőszakra nem erőszakkal válaszolt, hanem megpróbált párbeszédet kezdeményezni, ahogy ez demokráciákban, illetve normális emberek között szokás – hangsúlyozta Selmeczi Gabriella. Ez nem sikerült, mert pontosan azt a feladatot kapták Bajnai Gordonéktól, az Alinsky-módszert oktatóktól, hogy rendőri beavatkozást provokálva áldozatként tüntessék fel magukat. Ez sem jött össze nekik, nem áldozatok lettek, hanem egyszerű garázdák – tette hozzá, megjegyezve: a garázdaság pedig bűncselekmény. Ezt a veszélyes támadást Bajnai Gordon támogatásáról biztosította, miként támogatta azokat az utcai eseményeket is, amelyeket az alaptörvény módosítása ellen szerveztek. A résztvevőket itt is a milla közösségi oldalán toborozták – hívta fel a figyelmet.

Selmeciz Gabriella emlékeztetett arra is, időközben került, Bajnaiék úgy szerzik be az adatokat, hogy ombudsmani vizsgálat is indult az Együtt2014 facebook-oldalán indított adatgyűjtő kampány ügyében. Az emberek még midig várják a válaszokat Bajnai Gordontól arra, hogy kik, miért, milyen országokban, és milyen szervezeteken keresztül összesítik ezeket az adatokat – tette hozzá. Bajnai Gordon persze tagad, és nem válaszol a feltett kérdésekre. Az ugyanis nem válasz, hogy minden rendben van az adatgyűjtésükkel kapcsolatban – jegyezte meg a fideszes képviselő. A kérdések a következők: miért továbbítják Európán kívüli, meg nem nevezett szervezeteknek magyar emberek adatait? Pontosan melyek ezek a szervezetek? Milyen célra használják fel a magyar emberek adatait? Alkalmasak-e ezek az eszközök a választások tisztaságának a befolyásolására? – sorolta kérdéseit Selmeczi Gabriella.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4468, 'source_type': 'media', 'source_id': 10272, 'target_type': 'article', 'target_id': 126102, 'relation_type': 'describes'}