Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Koszorús László: Hiánypótló az IKT-index

Koszorús László, a Parlament Informatikai és Telekommunikációs Albizottságának elnöke szerint az IVSZ által elkészített iparági mutató hozzájárul majd a kormányzati döntéshozás megalapozásához és ezen keresztül elősegíti a gazdasági növekedést.


Dátum: 2013-03-26 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:54:53.747329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Parlament albizottsága ezért következő ülésén külön napirendi pontban tárgyalja majd az index szakmai tartalmát és jelentőségét, az iparági trendek alakulását. Az IKT-index hiánypótló információ minden kormányzati döntéshozó számára, hiszen segítségével első ízben nyílik lehetőség az IKT-piac valós teljesítményének átfogó megismerésére – írja közleményében Koszorús László.

Az index az iparág teljesítményét meghatározó adatokból képzett mutató, ami többek között az ágazat bevételét, pénzforgalmát, foglalkoztatási adatait és a jövőbeni növekedéshez szükséges humántrendeket is magában foglalja, mint például a képzett mérnökök száma.

Az indexben szereplő  transzparens, átfogó információk segítik a kormányt abbéli törekvésében, hogy az IKT-ágazat támogatása révén megvalósíthassa 10 évre vonatkozó export-duplázási és növekedési terveit, sőt a szoftver export ágazat 5 év alatt duplázhat is.

A képviselő szerint örvendetes, hogy az IVSZ a piaci kilátások alátámasztása és a hazai IKT-szektor aktuális helyzetének folyamatos nyomon követése érdekében minden évben publikálásra kerülő piaci index bevezetése mellett döntött, az Albizottság pedig ezzel összhangban évente tárgyalni fogja a mutató alakulását.

Kapcsolódó elemek