Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lezsák: Az elmúlt évtizedekben nem volt rezsicsökkentés

Az Orbán-kormány döntése alapján csökken a háztartások rezsiköltsége, amire az elmúlt évtizedekben nem volt példa - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kedden Kiskunfélegyházán.


Dátum: 2013-03-26 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190329
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:54:55.672301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesszel szövetséges Nemzeti Fórum elnöke hangsúlyozta: a kormány alapelve, hogy egy közösség szolgálatában dolgozó intézménynél, közműnél nem lehet csak a profitra és a nyereségre összpontosítani. A nyereséget, amely tízmilliárdokban mérhető, nem lehet bezsebelni, hanem ennek a haszonnak egy részét vissza kell osztani azoknak, akiktől elvették - tette hozzá a politikus.

Lezsák Sándor bízik abban, hogy a mostani 10 százalékos árcsökkentést később növelni lehet, és hosszabb távon a háztartások rezsiköltsége tovább csökkenhet. Fontosnak nevezte, hogy kellő előkészítés után a szemétszállítás díját is csökkenteni lehessen. Lezsák Sándor a város piacán aláírta a kormány rezsicsökkentő intézkedéseit támogató ívet a Fidesz-aktivisták által felállított pultnál.

Kapcsolódó elemek