Áder: A mostaninál szigorúbb ellenőrzés valósuljon meg
A horgászat és a halászat újraszabályozásában rejlő lehetőségekről beszélt a köztársasági elnök kedden a Parlamentben, a témában tartott nyílt napon.
Dátum: 2013-03-26 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190331
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:54:56.473805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A horgászat és a halászat újraszabályozása lehetőséget teremt a hagyományok megőrzésére, a készülő európai uniós irányelv nyújtotta előnyök kihasználására és a horgászturizmus fejlesztésére is - hangsúlyozta Áder János az Országgyűlés sport- és turizmusbizottsága által rendezett nyílt napon.
A horgászsport és a horgászturizmus fejlesztésének elősegítése az új halgazdálkodási szabályozással című rendezvényen az államfő elmondta: a szabályozás tétje az is, hogy Magyarország a tisztességes horgászok és halászok vagy pedig a rapsicok paradicsoma lesz-e.
Áder János szerint a szabályozás során különös hangsúlyt kell fordítani arra, hogy világos rendelkezések legyenek, a mostaninál jóval szigorúbb ellenőrzés valósuljon meg, drákói szankció alkalmazásának lehetőségével a törvénysértőkkel szemben.