Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A kormány legfontosabb célja, hogy a családok megőrizhessék otthonaikat"

Kiválasztották az első 20 családot, amely hamarosan beköltözhet új otthonába az ócsai lakóparkban - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-t. A Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság közleménye szerint ezáltal "47 gyermek már biztosan családjában maradhat és otthonra talál".


Dátum: 2013-03-27 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:55:17.645627, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írták, az ócsai lakáspályázatra több mint 500 család jelentkezett, sokkal több, mint ahánynak most segítség nyújtható.

Tájékoztatásuk szerint a kormány legfontosabb célja, hogy a családok megőrizhessék otthonaikat, a szülők és gyermekek együtt maradhassanak, és az eladósodott családok gyermekei ne kerüljenek állami gondoskodásba "a Gyurcsány-Bajnai kormányok adósságcsapdája miatt".

Az államtitkárság a közleményben úgy fogalmaz: a bankok ellenséges lépései és az adósságcsapdát előidéző szocialisták lejárató kampánya ellenére a kormány már eddig is több százezer eladósodott családnak segített megőrizni az otthonát.

A közlemény szerint ugyanakkor az utcára jutás veszélye fenyegeti azokat a családokat is, amelyek nem tudják fizetni "a szocialista kormányok idején drasztikusan emelkedő rezsiköltségeket".  A kormány nekik a rezsiköltségek csökkentésével, a lakásfenntartási támogatás rendszerének fenntartásával, illetve 2011. évi bővítésével, továbbá az adósságkezelési szolgáltatás biztosításával nyújt segítséget - tudatták.

"A szocialisták regnálásuk alatt eladósították az országot, az önkormányzatokat és a családokat, egyúttal kiszolgáltatták a lakosságot az áram és gázszolgáltatóknak" - szerepel a kommünikében.

Kapcsolódó elemek