Lopják, ledöntik, üldözik az erdélyi szobrokat
Erdélyben szoborháború dúl, naponta változó helyszínekkel. A szoborállítóknak többnyire a hatalom mondja meg: hova lehet, hova nem, kinek lehet, kinek nem. Trianon óta így megy ez, az emlékműveknek és szobroknak bizonytalan a sorsuk. Valamikor az impériumváltás után Kolozsvárott hőzöngő román diákok vetettek hurkot a Mátyás-szobor vaslovának a nyakába, azóta mindent lerángatnának, ami nem a dáko-román kontinuitásról szól. Persze, sok minden nem arról szól.
Dátum: 2003-08-01 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:38:16.934950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Például nem arról szólnak a vásárhelyi Bolyaiak, akiket vandál hordák halálra kerestek (hisz' élniük kell azoknak a bozgoroknak, akikre folyton hivatkoznak, akikről iskolát akarnak újra elnevezni) 1990 sötét márciusában, a pogrom napjaiban. És bizony nem a románok történelmi folytonosságáról szól a Szabadság szobor Aradon, és nem az író Wass Albertet ábrázoló munkák Szászrégenben, vagy a Maros-völgyi Holtmaroson. Az Ispán-kútnál Petőfi büsztjét is többször megcsonkították, minap a kolozsvári Házsongárd temetőből "ismeretlenek" próbálták kilopni gróf Kuún Géza szobrát, de nem bírták, hát eldobták. Valószínűleg rézkilincset öntöttek volna a magyar arisztokratából.
Az emlékművek életének - általában - előzménye van. Az egyik történet úgy kezdődött, hogy 1944 májusában a csendőrök hatezer vásárhelyi és környékbeli zsidót hurcoltak a téglagyári gettóba. Onnan indult a halálmenet Auschwitz felé. A tragédia megtörtént, a túlélők vigyázzák az emlékét. A közös fájdalom mellett hatalmas rés maradt a város kulturális életében, hiszen ma már csak hiányuk borzalmait észlelhetjük. A deportáltak közt volt egy vézna fiú, Izsák Márton a neve, aki túlélte a szörnyűséget, később Kolozsvárott tanult szobrászatot neves mesterektől. Az ötvenes évek elején a pályakezdő művész megalkotta a Deportáltak emlékművét, de a román nacionál-kommunista hatalom pincébe parancsolta a műalkotást.
A marosvásárhelyi tanács tavasszal úgy döntött, köztérre viszi a kommunista rendszert átrejtőzött emlékművet. A talapzatra rögtön a művelődési miniszter javasolt szöveget: "A magyar fasiszta rendszer által 1944 őszén Marosvásárhelyről és környékéről deportált zsidók emlékére". A Pro Europa Liga nevű emberjogi szervezet azonnal tiltakozott, kérve a szöveg megváltoztatását. A szervezethez csatlakozott Fodor Imre, Marosvásárhely alpolgármestere, valamint a tanács zsidó származású tagja, Sebestyén Spielmann Mihály történész, a Teleki Téka kutató főkönyvtárosa, akinek érvelése szerint az emlékműállítással nem a hóhérokra, hanem az áldozatokra szokás emlékezni. A történész véleménye: bűnösök minden országban voltak, és nem tesz jót sem a romániai magyarságnak, sem az együttélésnek, ha az emlékmű talapzatán az egyetlen kifejezés, amely magyarokra vonatkozik, a fasizmussal párosul. Egyszóval kérték a "magyar" szó mellőzését. A román kultuszminiszter nem tágított, így aztán május elején a hajdani "székely fővárosban" a fent idézett, magyarokat sértő felirattal avattak emlékművet. A szoboravatáson a helyiek megrökönyödésére az emlékezők között ott állt az a régen obsitot kapott román rendőrtiszt is, aki ma a zsidóüldöző fasiszta diktátor, Ion Antonescu marsall kultuszát ápoló szervezet élén áll.
Gróf Wass Albert emlékének nincs helye Erdélyben. Pedig az a közösség, amelyből vétetett, másként gondolja. A nevét viselő, Holtmaroson székelő, árva gyermekeket nevelő alapítvány szobrot rendelt egy szászrégeni mestertől, s a református egyház kertjében állíttatta fel, szép kegyeleti ünnepséggel. Egykoron az író barangolásainak a színhelye volt a Kemény bárók ősi fészke, Marosvécs és a környékbeli havasok is. A közeli Szászrégen katolikus és más felekezetű magyarsága követte hát a holtmarosiak példáját: az egyház szoborkertjében, Márton Áron szobra mellett talapzatra került a tengeren túl elhunyt író (porát hazahozták, a marosvécsi kastélykertben, báró Kemény János mellett nyugszik) szobra is.
Nemrég kultuszminisztériumi és Maros megyei hivatalnokok, belügyesek keresték fel a holtmarosi parókiát és a szászrégeni plébániát, felszólítván Bartha József református lelkészt és Pakó Benedek kanonok-plébánost, hogy haladéktalanul távolítsák el Wass Albert szobrait, mert "Romániában törvény tiltja a háborús bűnösök kultuszát". Mint nyilvánosságra került: a zsidóüldöző Antonescu emlékét "ápoló" egyesület tett feljelentést az ügyészségen Wass Albert ellen, mondván, hogy 1946. január 3-án egy kolozsvári népbíróság háborús bűnösnek nyilvánította az író-grófot, és távollétében halálra ítélte, mert állítólag mezőségi románok ellen elkövetett horthysta atrocitásokban vett részt. A vád koholt, hiszen a gróf nem is tartózkodott abban az időben a (mezőségi) vasasszentgotthárdi birtokán. A lelkészek rövid haladékot kértek, Frunda György ügyvéd-szenátort bízták meg az ügy képviseletére. A szenátor a családdal egyeztetve megtette a lépéseket az 1946-os népbírósági ítélet felülbírálására, ennek ellenére ügyészségi kihallgatásokra citálták a lelkészeket.
Emlékeztetőül hadd jegyezzük meg, hogy az amerikai hatóságok Ion Antonescut háborús bűnösnek tekintik, ezzel szemben befogadták a menekülő magyar írót, mi több, állampolgárságot adtak neki - fia, Wass Huba ma az Egyesült Államok hadseregtábornoka. A korábban vizsgálódó holokauszt-szervezetek sem találták az írót bűnösnek. Mivel azonban egy ilyen ítélet létezik, legalábbis formailag, a Wass Albertet ábrázoló szobrokat el kellett költöztetni. A templomokban várják sorsuk fordulását. A csapdát el kell kerülni, mondják a lelkészek, hiszen a román hatóságok célja egyértelmű, azaz sötét: a román nacionalisták Wass Albert és Ion Antonescu közé egyenlőségjelet kívánnak tenni.
A Wass Albert elleni kampány folytatódik. Alighogy eltávolítják az író szobrait, Hargita megye prefektusa elrendeli a bögözi, Wass Albert nevét viselő iskola névváltoztatását, mondván, hogy az elnevezés ellenkezik a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelképeket tiltó törvénnyel.
Marosvásárhelyen viszont sétány őrzi Ion Antonescu nevét.
Ugyanaz a buzgó kultuszminiszter nem tudott választ adni arra az újságírói kérdésre: miért állhat a háborús bűnös Ion Antonescu szobra a nagysármási pópa lakásának tornácán, miért Ion Antonescu vársétány a neve Marosvásárhely egyik legpatinásabb utcájának?
Szerencsére az erdélyi magyarok tudják. Miniszteri válasz nélkül is.
Lokodi Imre - Szabad Föld
2003. augusztus 1.