Állami finanszírozásban épül fel a győri multifunkcionális csarnok
A Magvassy Csarnok mellett, állami finanszírozásban épül fel a többezres közönség befogadására alkalmas győri multifunkcionális csarnok - mondta el egy szerdai rendezvényen Borkai Zsolt, a város polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
Dátum: 2013-03-27 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:55:19.396303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Június elsejei ülésén dönt a kormány a koncepcióról, amelyben az szerepel majd, hogy a teljes - négy-ötmilliárd forintos - költséget a költségvetés állja - közölte.
"Bízom benne, hogy átmegy ez az előterjesztés a kormányon, és megkezdhetjük az építést, minél gyorsabban. Nagyon jól haladnak az előkészületek, már tervezés alatt van a létesítmény" - mondta a városvezető, aki szerint egyedülálló, más városok által csak álmodott események megrendezésére lehetőséget adó sportközpont jöhetne létre a régi és az új létesítmény összekötésével.
Borkai Zsolt megjegyezte: már jelentkeztek cégek, amelyek szponzorként támogatnák az új központ működtetését.
Az új győri csarnok a tervezett helyszíne a jövő évi, horvátokkal közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság egyik csoportja küzdelmeinek. Ha a létesítmény nem készülne el időben, Veszprém Arénában rendeznék az érintett csoport mérkőzéseit.