Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyre több pályakezdő és 55 év feletti is el tud helyezkedni

Biztató, hogy hosszú évek után egyre többen találják meg helyüket a munkaerőpiacon a pályakezdők és az 55 év felettiek közül is - olvasható a Fidesz-frakció csütörtöki közleményében.


Dátum: 2013-03-28 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:55:23.863670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tMint írják, ma 13 ezerrel több férfi és 12 ezerrel több nő dolgozik, mint tavaly ilyenkor. Magyarország a nehéz európai helyzet ellenére jobban teljesít a foglalkoztatásban, mint korábban, és mint az uniós országok általában. Hazánk a között a 8 tagállam között van, amely növekedést tudott elérni a foglalkoztatásban, miközben az EU-ban összességében csökkent a foglalkoztatottak száma.', 'Magyarország a 2010-es kormányváltást követően fordulatot tudott végrehajtani a foglalkoztatásban, a Fidesz-kormány – a baloldallal szemben – a munkavállalást segíti, és nem bünteti. A kormányváltás óta fokról-fokra egyre több embernek tudunk munkát adni, a nők foglalkoztatottsága 20 éves rekordot döntött meg. Különösen biztató, hogy egyre több pályakezdő fiatal, kisgyermeket nevelő édesanya és 55 év feletti is megtalálja a helyét a munkaerőpiacon, az ő foglalkoztatásukat a Munkahelyvédelmi Akcióban biztosított adókedvezmények is segítik - hangsúlyozzák.', 'A Fidesz-kormány elkötelezett a további intézkedésekben: a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásokhoz kapnak támogatást, az ország leghátrányosabb részei szabad vállalkozási zónák lettek, folytatódik a Munkahelyvédelmi Akció és a fiatalokat segítő Első munkahely garancia program, az uniós fejlesztési forrásokat pedig munkahelyteremtésre, gazdaságfejlesztésre és a hazai vállalkozások támogatására fogjuk összpontosítani annak érdekében, hogy mindenki, aki tud, dolgozhasson - zárul a közlemény.

']

Kapcsolódó elemek