Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Bajnai Gordon hívja vissza a katonáit"

Ahogy az emberek többsége, úgy a Fidesz is békés és nyugodt ünnepet akar, ezért arra kérjük Bajnai Gordont, hívja vissza a katonáit, hívja vissza a felheccelt fiatalokat is, akik az ünnep idején a Fidesz Lendvay utcai székházának sérelmére, az ott március 7-én történtek megismétlésére tesznek majd kísérletet - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója.


Dátum: 2013-03-28 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190420
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:55:29.516853, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes politikus emlékeztetett, egy hete a rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság miatt eljárást indított az elkövetők ellen. Kocsis Máté szerint a történtek ellenére „Bajnai Gordon megint madzagon rángatja a fiatalokat”, ismét felhecceli, és törvénytelen, erőszakos cselekedetre bíztatja őket.

A kormánypárti honatya úgy vélte, „a jelek szerint a Bajnai-gárdát egyéb militarista módszerekkel is felkészítik”. Kocsis Máté ezzel Kónya Péter, a Szolidaritás Mozgalom elnökének hétfőn, Halásztelken elmondott szavaira utalt, aki akkor azt mondta, neki, mint katonaembernek, aki sokáig a rendvédelemhez is kötődött, készülnie kell a háttérben. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az ilyen és ehhez hasonló mondatok lényege és üzenete „minden józanul gondolkodó ember demokratikus felfogásával ellenkezik és azzal összeegyeztethetetlen, valamint a választások tisztaságára is veszélyt jelent”.

Azt kérjük, hogy Kónya Péter vonja vissza ezirányú eszmefuttatását, vagy Bajnai Gordon vonja vissza Kónya Pétert. Az a kérésünk, hogy a magyar közéletben ez a fajta gondolkodás ne legyen jelen – jelentette ki Kocsis Máté, megjegyezve, „ez a meglehetősen veszélyes és szélsőséges demokrácia-felfogás Bajnai Gordonéktól is meglepő”. Hozzátette, bár nem vártak csodát a Fidesz-székháznál történtek után, úgy vélik, „Kónya Péter szavai nem maradhatnak kritika és elutasítás nélkül”.

Kocsis Máté arról beszélt, a tüntetők a demonstrációt pont akkorra tervezik, amikor a magyar emberek ünnepre készülnek. Ahogy az emberek többsége, úgy a Fidesz is békés és nyugodt ünnepet akar, ezért arra kérjük Bajnai Gordont, hogy hívja vissza a katonáit, hívja vissza Kónya Pétert a szélsőséges mondataival együtt, és hívja vissza a felheccelt fiatalokat is, akik az ünnep idején a Fidesz Lendvay utcai székházának a sérelmére, az ott március 7-én történtek megismétlésére tesznek majd kísérletet – mondta a fideszes politikus.

Kapcsolódó elemek