Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A rezsicsökkentés az inflációt is mérsékli

A rendszerváltás óta még egyszer sem volt olyan alacsony Magyarországon az infláció, mint amennyi a Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint idén, valamint jövőre lesz. Ebben az évben csupán 2,6 százalék lesz az infláció, míg jövőre 2,8 százalék. Ezzel a forint értékállósága első alkalommal teljesíti azt a célt, amelyet a Nemzeti Bank évekkel ezelőtt 3 százalékban határozott meg - hívja fel a figyelmet csütörtöki közleményében Puskás Imre, az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának alelnöke.


Dátum: 2013-03-28 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190430
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:55:32.949712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánypárti politikus a közleményben úgy fogalmaz, a 10 százalékos rezsicsökkentés, amely január 1-jétől a villamos áram és a gáz fogyasztói árát érintette, de amely az év közepétől kiterjed a vízre, szennyvízre és a szemétszállításra is, jelentősen hozzájárul az árstabilitáshoz. Tehát, amikor megvédjük a rezsicsökkentést, akkor nem csak több tízezer forintot spórolunk meg évente a családoknak, de hozzájárulunk a jövedelmek vásárló erejének növekedéséhez is - mutat rá Puskás Imre.

Az MNB előrejelzése szerint 2013-ban Magyarország a reáljövedelmek növekedése mellett is 3 százalék alatt tudja tartani az államháztartás hiányát, amely feljogosítja arra, hogy kikerüljön az Európai Unióban ellene folytatott túlzott deficiteljárás alól - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek