Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar katonákat veszélyeztet a kormány

Bízzunk benne, hogy nem lesz magyar áldozata az iraki missziónak, ennek érdekében a katonák meg is tettek mindent, azonban a kormányt némi felelősség terheli - jelentette ki pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Simicskó István.


Dátum: 2003-08-01 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:38:19.279345, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakcióvezető-helyettese elmondta: csütörtökön az országgyűlés honvédelmi bizottsága Táborfalván tett látogatást, hogy tájékozódjon az iraki szerepvállalásra készülő magyar katonák felkészüléséről. Ennek során megállapíthatták, hogy a katonák a rendelkezésükre álló igen rövid idő alatt rendkívüli munkát végeztek. Felmerül viszont a kormány felelőssége, hogy miért ilyen "sebtében" kellett elvégezni a felkészítést, hiszen az erre vonatkozó országgyűlési határozat 2004. december 31-ig biztosít időt.

- Úgy érzem, lett volna még idő arra, hogy a felkészülést tovább folytassák. Ettől függetlenül rendkívüli erőfeszítések árán a magyar katonák mindent megtettek, hogy a legfelkészültebben vágjanak neki az iraki küldetésnek - hangsúlyozta Simicskó István.

Hozzátette: a másik nagy probléma, hogy a kormány úgy döntött, amerikai mintájú egyenruhába öltözteti a magyar katonákat, akik döntően amerikai gépjárműveket fognak Irakban használni. Ezt a Fidesz képviselői a táborfalvi tájékoztatón aggályosnak tartották, mire válaszként közölték: jól látható felségjel lesz az egyenruhákon és a járműveken is.

- A magyar katonák egyenruhája ugyan amerikai mintázatú és formájú, de a bal váll-lapon egy 3-4 centiméteres piros-fehér-zöld pajzs lesz majd látható. Ha ugyan kilátszik majd a járművekből - mutatott rá Simicskó István. - Ez a szerencsétlen döntés semmivel sem indokolható akkor, amikor naponta érkeznek hírek az amerikai katonákat ért orvtámadásokról. Kockázatos helyzetbe hozzuk katonáinkat azáltal, hogy amerikaiaknak tűnnek a gerillák szemében. A kormány a szükségesnél nagyobb kockázatot vállal, feleslegesen.

A márciusra ígért, de csak júliusra elkészült védelmi felülvizsgálatot értékelve Simicskó István elmondta, hogy az "nem a honvédség fel-, hanem leépítéséről szól" és inkább védelmi alulvizsgáltnak lehet minősíteni.

Az országgyűlés honvédelmi bizottságának alelnöke rámutatott: a kormány részéről hangzatos célok fogalmazódnak meg a költségalapú, együttműködő, finanszírozható honvédségről.

- Egyről azonban nem esik szó: az ország védelmét ellátni tudó honvédségről - hangsúlyozta a politikus. - Kérdés, hogy ezt a feladatot hogyan tudja majd a honvédség ellátni a védelmi felülvizsgálat következtében végrehajtandó változások miatt.

Leszögezte: nem szolgálja az ország biztonságát, hogy a kabinet hagyományos haderőformákat kíván megszüntetni, létszámleépítést és laktanyabezárásokat tervez.

- Az ország biztonsága csorbul, ha ezeket az intézkedéseket véghez viszik - tette hozzá.

Simicskó István emlékeztetett arra, a kormány egy tagja nem olyan régen azt mondta, "tanuljunk meg kicsik lenni".

- Most Juhász Ferenc tevékenységének köszönhetően mindannyiunknak meg kell tanulni gyengének lenni.

A képviselő elmondta, hogy a táborfalvi ülésen a honvédelmi miniszter elismerte: ezért az átalakításért dicséretet csak a borotválkozótükrétől kaphat.

- Én azt hiszem, hogy ez önmagáért beszél - fogalmazott Simicskó István.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek