Rogán: A Belváros nem fog kirakatadót bevezetni!
Örülök neki, hogy a Népszabadság mai cikkével végre elismerte: a Belváros nem fog kirakatadót bevezetni. Azt őszintén sajnálom, hogy ma sem tájékoztatják mindenben korrektül olvasóikat. Nem mondják el, hogy amit új szabályként próbálnak eladni, arról tegnap is tudták: szó szerint ugyanaz, mint ami 18 éve, 1995 óta hatályban van. Kérésemre a polgármesteri hivatal kigyűjtötte, hogy a most is hatályos szabály alapján mennyi közterülethasználati díjat vetettünk ki - olvasható Rogán Antal V. kerületi polgármester pénteki közleményében.
Dátum: 2013-03-29 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:55:38.528513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írja, az említett szabály alapján 2012-ben a Belvárosban már egy kirakat sem fizetett közterülethasználati díjat. Így természetesen a jövőben sem fog. Mindezekről hivatalos ügyvédi iratban kellett tájékoztatnunk a szerkesztőséget, mivel Szalai Anna újságíró sajtófőnökömet nem hívta vissza, és még sms-re sem reagált - teszi hozzá Rogán Antal.
Természetesen mindezt szerdán is elmondtuk volna, ha Szalai Anna újságíró akár egyetlen kérdést is feltesz a kirakatokkal kapcsolatban. Nem kérdezte, hogyan kell értelmezni a kirakatokra vonatkozó szabályt, pedig nyilvánvalóan tudta, hogy a kirakatokról szeretne írni. Holott, ha kérdezte volna, akkor sok félreértést előre eloszlathattunk volna - mutat rá az V. kerület polgármestere.
A Népszabadság általam megismert politikai újságírói ennél sokkal magasabb színvonalon végzik az egyébként velem és másokkal szemben is kritikus munkájukat. Őszintén sajnálom, hogy a lappal pont egy ilyen, munkáját nyilvánvalóan rosszul végző újságíró miatt kellett vitába keverednem. De a lényeg, hogy ma már Önök számára is nyilvánvaló: tévedtek és a Belvárosban nem lesz kirakatadó. Nagypéntek napján, a civakodást félretéve ezúton is szeretnék a Népszabadság minden munkatársának áldott, békés ünnepeket kívánni! - zárul a közlemény.