Kormányzati támogatás a beregszászi magyar főiskolának
Félmilliárd forintot csoportosít át a kormány a tartalékból a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának.
Dátum: 2013-03-30 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190470
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:55:46.876382, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányhatározat értelmében Orbán Viktor miniszterelnök április 30-ig elvi megállapodást ír alá a Beregszászon működő magyar főiskolával.
Emellett a kabinet a rendkívüli kormányzati intézkedésekre biztosított keretből 500 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el az intézmény működési, illetve fejlesztési célú finanszírozásához szükséges forrásigény megteremtésére.
Rögzítették továbbá, hogy a megállapodásban foglalt célok, feladatok megvalósításához jövőre további 350 millió forintot, 2015-ben és 2016-ban pedig 300-300 millió forintot biztosítanak a büdzsében.