Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Stratégiailag kiemeltté nyilvánítottak hazai víziközmű-szolgáltató cégeket

A kormány a közvagyon megóvása érdekében döntött egyes, a víziközmű-szolgáltató ágazatban működő társaságok stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánításáról - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.


Dátum: 2013-03-30 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:55:47.229297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyes víziközmű-szolgáltató gazdálkodó szervezetek stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánításáról szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg, és összesen 210 közműcéget sorol fel.

A tárca közleménye szerint a szétaprózódott üzemeltetői struktúra évtizedek óta a szektor egyik súlyos problémája, amely napjainkban is komoly működési kockázatot jelent. Az elővigyázatossági intézkedés segítségével egy esetleges felszámolási eljárásban a kijelölt állami vagyonfelügyelő irányítása mellett rendezhető a gazdálkodó szervezetek jogi helyzete, további sorsa. A közszolgáltatás folyamatossága, a fogyasztók zavartalan ellátása így rendkívüli körülmények között is biztosítható.

A stratégiailag kiemelt jelentőségűvé nyilvánítással a felszámolás küszöbére kerülő vállalatok működőképessége az általános gazdasági szabályoktól eltérő, speciális jogszabályi keretek között tartható fenn. Az érintett társaságot a meginduló eljárásban fizetési moratórium illeti meg, beszállítói nem függeszthetik fel folyamatos ellátását. Bármilyen kötelezettségvállalás vagy kifizetés kizárólag a kijelölt vagyonfelügyelő, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. jóváhagyásával történhet meg.

Magyarországon a privatizáció kezdetéig 33 vállalat látta el a víziközmű-szolgáltatói feladatokat. Jelenleg az öt állami regionális víziközmű-társaság és a két fővárosi szolgáltató üzemelteti az ország kiépült víziközmű infrastruktúrájának harmadát, míg a fennmaradó kétharmadon mintegy 200 szolgáltató osztozik. A szétaprózódott tulajdonosi szerkezet a működési nehézségek mellett jelentősen eltérő szolgáltatásminőséget és fogyasztói árakat eredményezett, az átfogó fejlesztések elmaradását, késedelmét okozta.

A víziközmű szektorra vonatkozó új, kormányrendeleti szintű részletszabályok meghatározták a közérdekű üzemeltető rendkívüli helyzetekben szükséges kijelölésének módját, ezzel lehetővé teszik a szolgáltatás folyamatos fenntartását a nehéz pénzügyi helyzet ellenére is. A kormányzat az önkormányzatokkal, önkormányzati szövetségekkel együttműködve az egészséges, biztonságos, igényes szolgáltatási színvonalú, ugyanakkor költséghatékony és megfizethető ivóvízellátás, szennyvízelvezetés és -tisztítás biztosítására, a víziközmű-rendszer folyamatos fejlesztésére törekszik - írja a tárca.

Kapcsolódó elemek