Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átláthatóbb, kiszámíthatóbb lesz a tankönyvellátás

Minden iskolába időben eljutnak a tankönyvek, az új kerettanterveknek megfelelő könyvek is elkészülnek a tanévkezdésre - tájékoztat szombati közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.


Dátum: 2013-03-30 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:55:49.817331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tankönyvtörvény 2011 novemberi módosításával a kormány létrehozta és a 2013/2014-es tanévtől kezdődően bevezeti az állami tankönyvforgalmazás új rendszerét. A változtatás célja, hogy kizárólag oktatási-szakmai szempontok alapján történjen a tankönyvek kiválasztása és megrendelése. A tankönyvrendelet útján a tárca a kiadókat tartós tankönyvek fejlesztésére ösztönzi.

A profitorientált cégektől a tankönyvterjesztést a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) vette át, annak érdekében, hogy a tankönyvbeszerzés átláthatóbbá váljon, csökkenjenek a szülők terhei, valamint a tankellátásra fordított költségvetési pénzek felhasználása hatékonyabbá váljon.

Az elmúlt napokban a sajtóban megjelent rendelési zavarokkal kapcsolatban a KELLO arról tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy a Könyvtárellátó információs rendszere nem omlott össze, de az egyidejű rendelés leadás miatt időnként lelassult. A tankönyvellátás biztonsága érdekében a KELLO a március végi időpontot április 5-ikéig meghosszabbította.  A rendelésmódosításra június 15-ikéig, pótrendelésre szeptember 5-ikéig lesz lehetőség.

Az új kerettantervekhez fejlesztett könyvek engedélyezése időben lezárul, a rendelési határidőt 2013-ban a Nemzeti alaptanterv és az új kerettantervek felmenő rendszerű bevezetésével érintett évfolyamokra május 15-ikéig az iskolák számára a tárca meghosszabbította.

Az EMMI két év alatt sokat tett azért, hogy a tankönyvpiac és a tankönyvterjesztés átláthatóbbá, biztonságosabbá váljon.

A 2013/2014. tanévben az első évfolyamra beiratkozott tanulók ingyen kapják a tankönyveket, a kör felmenő rendszerben évről-évre bővül. Az állam a tankönyvtörvény alapján továbbra is fenntartja a rászorultsági alapú tankönyvtámogatást azokon az évfolyamokon, amelyekre az ingyenes ellátás még nem terjed ki.

Kapcsolódó elemek