Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz-kormány segíti a munkavállalást

A baloldal elfelejti megemlíteni, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt duplájára nőtt a munkanélküliség. Magyarország ma a nehéz európai helyzet ellenére is jobban teljesít a foglalkoztatásban, mint korábban, és mint az uniós országok általában - olvasható a Fidesz-frakció szombati közleményében, amelyben Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján elmondottakra reagálnak.


Dátum: 2013-03-30 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:55:50.190533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják, hazánk azon kevés 8 uniós tagállam között van, amely növekedést tudott elérni a foglalkoztatásban, miközben az EU-ban összességében csökkent a foglalkoztatottak száma. Ma 160 ezerrel több ember jár munkába, mint a Gyurcsány-Bajnai-kormányok leköszönésekor. Hosszú évek után egyre többen találják meg helyüket a munkaerőpiacon a pályakezdők és az 55 év felettiek közül is, a nők foglalkoztatása 20 éves rekordot döntött meg - mutat rá a Fidesz-frakció.

Leszögezik: a Fidesz-kormány – a baloldallal szemben – segíti a munkavállalást, és nem bünteti azt. A Gyurcsány-Bajnai-kormányok segélyt adtak munka helyett, a munkavállalókat magas adókulcsokkal büntették. Ha rajtuk múlna, most is kétmillió munkavállaló adókulcsát emelnék a duplájára és másfél millió minimálbéren foglalkoztatott ember fizetését csökkentenék 32 ezer forinttal. A kormány ma a munkavállalók mellett áll és mindent megtesz azért, hogy aki tud, az dolgozzon, és tíz év alatt aktívvá váljon az addig 1 millió inaktív ember - olvasható a közleményben.

A kommüniké kitér rá, hogy a Munkahelyvédelmi Akciónak köszönhetően egyre több férfi, egyre több nő, egyre több fiatal és 55 év feletti talál munkát. Családi adókedvezmény segíti a gyermeket nevelő munkavállalók megélhetését. Ma érdemi segítséget kapnak a megváltozott munkaképességűek, a kisgyermekes anyák, a nyugdíj előtt állók és az alacsony iskolázottságúak is, akik számára speciális foglalkoztatási programok vannak - tájékoztat a dokumentum.

A közlemény megfogalmazói arra is kitérnek, hogy fiatalok elhelyezkedését is soha nem látott mértékű kormányzati programok segítik. A munkát adó hazai kis- és középvállalkozások, valamint az ország leghátrányosabb kistérségei is kiemelt kormányzati támogatást élveznek ahhoz, hogy további munkahelyeket tudjanak teremteni. A Magyarország által elnyert uniós források java részét is a hazai vállalkozások fejlesztésére fogjuk fordítani. A Fidesz teljesíti, amit vállalt, szemben a baloldallal, amely munka nélkül hagyta a családokat - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek