Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az egészségügyet a romjaiból építi újjá a kormány

A baloldallal szemben – amely fejőstehénnek nézte az egészségügyet, rabszolgának az egészségügyi dolgozókat, és a lakosságot sújtó folytonos megszorításokkal egészségileg is tönkretette a társadalmat – a jelenlegi kormány időről-időre áttekinti az egészségügy helyzetét, a problémákat, a feladatokat és az eredményeket - írja szombati közleményében a Fidesz-frakció.


Dátum: 2013-03-30 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190480
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:55:50.553240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint fogalmaznak, az egészségügyet a romjaiból kell újjáépíteni, miután a Gyurcsány-Bajnai-kormányok tönkretették, kiárusították, leépítették, eladósították azt és az ott dolgozókról teljesen elfeledkeztek. Közömbösen nézték, ahogy ápolók és orvosok tömegei hagyják el a pályát, hagyják el az országot. A betegekkel vizitdíjat és kórházi napidíjat fizettettek - teszik hozzá.

A Fidesz-frakció szerint, hogy nem omlott össze az egészségügy, kizárólag a pályán maradó orvosok, ápolók és mentők elhivatottságán múlott. A Fidesz-kormány tégláról-téglára építi újjá az egészségügyet: rendezi a kórházak adósságát, korszerű mentőszolgálatot épít ki, 2012-ben közel 90 ezer egészségügyi dolgozó részesült bérfejlesztésben. Az orvosok, szakorvosok és fogorvosok fizetése havi szinten több mint bruttó 65.000 forinttal emelkedett - tájékoztat a dokumentum.

A kommüniké kitér arra is, hogy a Fidesz-kormány az elmúlt két évben rezidensösztöndíjakkal ösztönözte a fiatal orvosok itthon tartását, és sor került a hiányszakmákban dolgozók ösztönzésére is. A kormány egy olyan hatékonyan működő ellátórendszert kíván kialakítani, amely lehetővé teszi, hogy a betegek optimális időn belül az állapotuknak legmegfelelőbb, biztonságos és jó minőségű ellátáshoz juthassanak. Az ország nehéz pénzügyi helyzetében, egy európai válság közepette a magyar kormány minden erejével azon dolgozik, hogy segítse a magyar egészségügy talpra állását - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek