Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Kivívtuk a szövetségeseink elismerését is"

Nemzeti szempontból az afganisztáni küldetés legnagyobb hozadéka az, hogy drámai változáson ment át az elmúlt évtizedben a magyar honvédség: egy hatvan éven át létezett békehadsereg hirtelen a hazától több ezer kilométerre, nagyon nehéz, sokszor ellenséges környezetben találta magát, ahol harci cselekményekre is sor került – fogalmazott Hende Csaba honvédelmi miniszter a köztévé Ma reggel című műsorában.


Dátum: 2013-04-02 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:55:58.685164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Hende Csaba az m1 Ma reggel című műsorában

A honvédelmi miniszter tájékoztatott arról is, hogy a Kabulban, egy németek által vezetett logisztikai iskolában magyar szakemberek tanítanak autóvezetésre és raktárkezelésre afgán katonákat. Emellett van egy különleges műveleti kontingens is az országban, vannak helikopter-kiképzőink, valamint számos egyéni beosztásban szolgálnak még magyarok – sorolta. Megjegyezte, a tervek szerint az afgán kormány 2014 végéig átveszi a járásokat a nemzetközi erőktől. Katonai értelemben ez tekinthető a művelet befejezésének, de utána sem lehet Afganisztánt magára hagyni – mutatott rá.

Nemzeti szempontból az afganisztáni küldetés legnagyobb hozadéka az, hogy drámai változáson ment át az elmúlt évtizedben a magyar honvédség: egy hatvan éven át létezett békehadsereg hirtelen a hazától több ezer kilométerre, nagyon nehéz, sokszor ellenséges környezetben találta magát, ahol harci cselekményekre is sor került – emelte ki. Hozzáfűzte: a katonák magas szinten sajátították el a szövetségesekkel való együttműködést, illetve a modern hadviselést.

Hende Csaba beszélt a helikopter-képesség megújításának szükségességéről is. Hangsúlyozta, ez nem csupán katonai szempontok miatt fontos, a helikopterek ugyanis komoly segítséget jelentenek többek között árvíz vagy tűzvész helyszínének megközelítésekor.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2142, 'source_type': 'media', 'source_id': 10297, 'target_type': 'article', 'target_id': 126255, 'relation_type': 'describes'}