Varga: A forint erősítése, nem pedig gyengítése a cél
A magyar kormány a forint árfolyamának stabilabbá tételével kívánja az országba vonzani a nagyon is szükséges befektetéseket, nem pedig a forint gyengítésével ösztönözni az exportot - mondta Varga Mihály a Wall Street Journal keddi számában megjelent interjújában. A nemzetgazdasági miniszter azt is kifejtette: 0,5-1 százalék közötti növekedést vár, és lát lehetőséget további kamatcsökkentésre.
Dátum: 2013-04-02 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:56:01.635386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA gyengébb forint támogatná az export vezérelte gazdaságot, de ártana nagy számú magyar háztartásnak, vállalatnak és az államnak, amelyeknek mind van devizaadósságuk - tette hozzá a miniszter.
\xa0\xa0\xa0
"Egyszerre kell mérsékelnünk külföldi deviza-kitettségünket és segíteni az export növekedését" - mondta Varga Mihály.', '0,5-1 százalék között növekedhet a GDP
\xa0\xa0\xa0
Az idei növekedési kilátásokat illetően a miniszter elmondta: személyes véleménye szerint a GDP 0,5-1 százalék közötti ütemben fog bővülni.
\xa0\xa0\xa0
A lap emlékeztet, hogy a kormány hivatalos prognózisa 0,9 százalék, a nemzeti banké 0,5 százalék, egyes elemzők pedig további csökkenésre fogadnak.\xa0\xa0\xa0\xa0
\xa0\xa0\xa0
A költségvetést illetően Varga Mihály kifejtette, hogy jelenleg nincs szükség a büdzsé módosítására. A kormány megvárja az első negyedévi GDP-adatot, mielőtt elküldi konvergencia-jelentését az EU-nak, de legfeljebb a május 15-én esedékes hivatalos adatok után módosítja a költségvetés számait. Varga Mihály emlékeztetett rá, hogy a költségvetésben a GDP 1,3 százalékának megfelelő, 400 milliárd forintos tartalék van, ami segít enyhíteni az esetleges bevételkiesések hatását.
\xa0\xa0\xa0
Szorosabb együttműködés a jegybankkal', 'A kormány a növekedés és a hitelezés ösztönzése érdekében jobban együtt akar működni a jegybankkal - mondta a miniszter, de hangsúlyozta, hogy a bank maga felel monetáris politikai döntéseiért. A jegybank előtt nyitva lévő egyik opció lehet, hogy államkötvényeket vásárol a másodpiacon, ahogy az Európai Központi Bank teszi, de "ez nem azt jelenti, hogy korlátlanul és feltételek nélkül" - jegyezte meg Varga Mihály.
\xa0\xa0\xa0
A jegybanki kamatokat illetően a miniszter elmondta: a kormány nyilvánvalóan előnyben részesíti az alacsonyabb kamatokat, az viszont a jegybank dolga, hogy megálljon azon a határon, amelyen a kamatcsökkentés nem vált ki jelentős hozamemelkedést.
\xa0\xa0\xa0
"Azt hiszem az alapkamat még nem érte el ezt a küszöböt (...), de valószínűleg közeledünk hozzá" - vélte Varga Mihály.']